A bíbor tizenhárom árnyalata – divat és szépségápolás a császárkori Rómában

Idegszál a szívbe

Természetesen a sminkkészlet is részét képezte a római asszonyok szépségápolási eszköztárának. A korabeli nők krétaporral vagy ólomfestékkel kenték fehérre az arcukat, a pirospozsgás arcszínre vágyók pedig szederlevet használtak. A szemet általában korommal, elszenesedett rózsaszirmokból készült krémmel vagy datolyacsont hamujával festették ki. Különös szokás volt a halánték festése, és a szemöldök korommal történő kihúzása a – rómaiak által kedvelt – dúsabb hatás érdekében. A hölgyek arcuk kisebb hibáit is igyekeztek elfedni, amihez bablisztből előállított készítményt, vagy kenyérmasszát használtak. Iuvenalis ezekről a praktikákról sem volt túl jó véleménnyel: „Undor csak ránézni! Nevetség, mennyi kenyérbél duzzad az arcán” – írja egy helyen.

Az ókori Róma bővelkedett különböző kenőcsökben, illatszerekben és testápolókban, amelyekről idősebb Plinius számolt be kimerítő részletességgel. Már ekkoriban is léteztek hidratáló és ránctalanító krémek, amelyeket mandulaolajból, mézből, állati zsiradékból, és olykor krokodilürülékből készítettek.A birodalom lakosai tisztálkodáskor illatos olajat használtak, amelyet az ún. strigillel, egy begörbített végű fémtárggyal kapartak le. Parfümként olajos krémeket használtak. A legkedveltebb illatok a nárcisz, a fahéj, és a rózsa voltak.

Bár a császárkori szerzők a feltűnő ékszerhasználatot az erkölcsi züllés tüneteként értékelték, ez nem akadályozta meg a római hölgyeket, hogy karkötőkkel, fülbevalókkal és nyakláncokkal ékesítsék testüket. A legdrágább ékszerek természetesen aranyból készültek, de az ezüst és a bronz is gyakori alapanyagnak számított, elsősorban a tehetősebbek drága csecsebecséit utánzó szegényebb rétegek körében. Nem volt ritka a borostyánkő, a vas, az üveg, és különböző állati csontok felhasználása sem. A drágaköveket gyakran igazgyöngyökkel helyettesítették, amelynek nagyobb értéket tulajdonítottak, mint a többi drága- vagy féldrágakőnek, mivel ez utóbbiak nem voltak kellőképpen lecsiszolva.

A római hölgyek nemcsak a csuklójukon, hanem a karjukon is viseltek karperecet. Kedvelt volt a tekergő kígyót utánzó karkötő, és léteztek huzalból készült, valamint nagyméretű gyöngyszemekből álló karperecek is. Nők és férfiak egyaránt viseltek gyűrűket, amelyek általában valamilyen társadalmi pozíció jelzésére szolgáltak. Az ékszerfajta kört formázó alakja miatt az istenekkel való szoros kapcsolat kifejezésére is alkalmas volt. Bár minden ujjon hordhattak, legtöbbször a bal kéz gyűrűsujjára húzták fel az ékszert, mivel – amint Gellius, az i. sz. 2. században élt antik leírásából tudjuk – úgy gondolták, innen egy vékony idegszál egyenesen a szívbe vezet. A magyarázat persze téves, a szokás azonban mindmáig kitartott.

1. A szőke tincsek bűvöletében
2. Idegszál a szívbe
3. Tízezer csigaélet egy gramm festékért

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

nyár
Múlt-kor magazin 2019

• III. György, az elmebeteg „zsarnok”
• Régi csibészek
• Bajos Lajos mesevilága
• Thomas Alva Edison, a Menlo-parki varázsló
• A számok slampos grófnője
• A rendszerváltoztatás belülről
• Ki tálalt tarhonyát a sziámi királynak?
  
• Hét zenész, aki 27 évesen halt meg
• Kilincs a túloldalon