2018 Mátyás király éve lesz
2017. december 12. 12:19 MTI
Mátyás király emlékévet hirdet 2018-ra a nemzetpolitikai államtitkárság – jelentette be Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten. Az államtitkár közölte: a Kárpát-medence magyarsága az emlékévhez kapcsolódva számos közös rendezvényt, konferenciát tart majd, kiállítást, illetve a fiataloknak történelmi versenyeket szerveznek.
Korábban
Potápi Árpád János az emlékévvel összefüggésben kiemelte a magyar identitás szorosabbra fűzését, és azt mondta: Mátyás király erős kezű, jelentős uralkodóként vonult be a történelembe. Megerősítette Magyarországot, felismerte, hogy csak így lehet megállítani az oszmán birodalom terjeszkedését. Nemcsak a történetírás, hanem mondáink és népmeséink is őrzik alakját.
Elmondta: január 12-14-én Szegeden emlékező szentmisét tartanak, január 20. és 24. között jótékonysági reneszánsz bál, ételkóstoló és forgatag lesz Mátyás királlyá választásának 560. évfordulója alkalmából a fővárosban. Márciusban Székesfehérváron koronázási misét tartanak, áprilisban Mátyás király halálának évfordulóján megemlékezés lesz Bécsben és Budapesten. Júniusban Bécsben kiállítás nyílik majd a város elfoglalásának évfordulóján.
Az emlékév a kolozsvári magyar napok egyik központi programeleme is lesz majd a tervek szerint. A programok lebonyolítója a Magyarság Háza lesz, az ötletadó az Emberi Méltóság Tanácsa és Gaal Gergely volt – ismertette. Gaal Gergely (KDNP) országgyűlési képviselő, a tanácsadó testület elnöke arról beszélt: Mátyás király felismerte, hogy a közép-európai népeket összefogva, az oszmán birodalom terjeszkedését megállítva meg kell védeni a keresztény civilizációt. Reményét fejezte ki, hogy sikerül olyan programsorozatot megvalósítani, amellyel meg tudják mozgatni a Kárpát-medence magyarságát.
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának, az emlékév ötletadójának elnöke kiemelte: Mátyás királlyal egy olyan uralkodót tudnak felmutatni, aki erős birodalmat épített Európa közepén, szigorú törvényekkel. Volt koncepciója és az országot is képes volt gyarapítani – hangsúlyozta, hozzátéve: életműve számos lehetőséget kínál a történészeknek és a fiataloknak egyaránt.
Kitért arra is, hogy Erdély Romániához csatolásának 100. évfordulója lesz 2018-ban, és várhatóan több, a magyarság számára kellemetlen eseményre is fel kell készülni. Erre is egyfajta válasz lehet az emlékév – jelezte. Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke reményét fejezte ki, hogy az előző két emlékévhez hasonlóan sikeres lesz ez a programsorozat is. Hozzátette: február 23-24-én Mátyás születésének 575. és trónra lépésének 560. évfordulója alkalmából tartanak megemlékezést. Szeptemberben Vajdahunyadon többnapos rendezvénysorozattal tisztelegnek Mátyás király emléke előtt. Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója közölte: igyekeznek minél több együttműködő partnert bevonni az emlékév programjaiba.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. tél: Szoknyával a politikában](/iJ9Fr/article_issue/.275x275/169.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0d5931ffc8c452310967291a341271a8.gif)
![rejtélyek](/iJ9Fr/label/.cut-640x400/6.jpg)
rejtélyek
- Földönkívüli támadás vagy féltékenységi roham? – Máig nem tudni mi okozta az orosz túrázók halálát
- Számtalan teória született, de máig nem tudni pontosan mi történt a mayerlingi vadászkastélyban
- Hét híres ember, aki szőrén-szálán eltűnt
- Amelia Earhart az ég foglya
- Életmentő Bibliák, frontkarácsony és katonai taxik – az első világháború különös történetei
- Több oldal hiányzott az istenként tisztelt Cook kapitány naplójából
- Bajor Gizi aranykorszakában rászabták a Nemzeti Színház műsorát 17:05
- Megrengette Kárpátalját Balla László „szovjet magyar” identitásról szóló cikksorozata 16:05
- Esztergom kevésbé ismert arcát fedezhetjük fel Aguera Zoltán könyvének segítségével 14:45
- Az esélytelenek nyugalmával tartották a védhetetlen Hongkongot a brit katonák 14:20
- Révészként is dolgozott Abraham Lincoln mielőtt politikai pályára lépett 09:50
- Világhírű zenészek játszottak a Budapest Sportcsarnok színpadán 09:05
- Descartes álmot látott és az igazság keresésére indult tegnap
- Tűzifagyűjtés közben jelent meg Szűz Mária Szent Bernadett előtt tegnap