Sámán-hangszert tettek a türk harcos sírjába
2014. augusztus 12. 12:45
Türk harcos 7. századi sírját fedezték fel régészek Kazahsztán keleti részén, az Altáj-hegységben, ahol megtalálták a sámánok ősi hangszerét, a kobizt is.
Korábban
Kazah régészek az Altáj-hegységben, a kelet-kazahsztáni Oblasztban érintetlen temetkezési helyet tártak fel. A sírban egy negyvenes éveiben elhunyt türk előkelő aludta örök álmát. Magas társadalmi státusára utal sírmelléklete, amelyben sisakot, tegezt, kardot, szablyákat és egy nyílvesszőt találtak, továbbá eltemették mellé lovát is, méghozzá aranyhámmal és -kantárral.
Lovas és lova
De ami ennél is érdekesebb: előkerült egy hangszer, amely leginkább az ősi kazah-türk kobizra hasonlít. A kobiz a kazahok húros, pengetős hangszere volt, és a sámánok, illetve gyógyítók használták. A legenda úgy tartja, hogy a kobiz és zenéje elűzi a rossz szellemet, a betegséget és a halált. Két húrja lószőrből készült, belülről pedig kecskebőrrel vonták be.
A türk harcos csontjai
A türk harcos maradványait a Türk Akadémia szakemberei további vizsgálatoknak vetik alá, hogy megállapítsák a csontok pontos korát. A megmaradt leleteket - köztük a kobizt - konzerválják és elemzik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap