Épül az Árpád-kori falu
2014. július 17. 13:04 MTI
Megkezdődött egy Árpád-kori falu építése a Sóstói Múzeumfaluban - közölte a nyíregyháza-sóstógyógyfürdői skanzen igazgatója csütörtökön az MTI-vel.
Korábban
Páll István elmondta, hogy a honfoglalás kori létesítményeket régészek irányításával az ásatási megfigyelésekre, a történelmi forrásokra és a néprajzi kutatásokra alapozva készítik el.
A skanzen Árpád-kori falurészében újjáépítenek egy régi lakóépületet, amelyet a borsodi földvár közelében tártak fel. Emellett lesz egy Kiskunfélegyháza közelében talált földbe vájt ház is, amely alföldi parasztgazda otthona volt valamikor és egy szamoskéri várjobbágyi lakást is láthatnak majd az érdeklődők. Egy Nyíregyháza-Rozsrétszőlőn feltárt kunyhót is kialakítanak, ami a valamikori pákászok életét idézi majd vissza. Felépítenek továbbá egy visegrádi házat, amelyben szemléltetik a kor falvainak kialakulását, az ötletektől kezdve a kivitelezésig. Emellett kemence, műhely, terménytároló és kút is lesz az októberig elkészülő Árpád-kori faluban.
A fejlesztés a magyar-román határon átnyúló Cult-Tour európai uniós pályázat keretében valósul meg. A nyíregyházi Jósa András Múzeum és a szatmárnémeti Szatmár Múzeum együtt pályázott támogatásra és 265 ezer eurót (mintegy 80 millió forintot) nyertek. Az összegből az Árpád-kori falu mellett a Sóstói Múzeumfaluban bővítenek egy régi uradalmi magtárépületet, 400 négyzetméter alapterületű, kiállítások rendezésére alkalmas teret hoznak létre.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Papos településen felújítják a gótikus műemlék templomot, Tiszabercelen a Bessenyei György emlékházat, Szabolcs községben pedig a Mudrányi-kúria pincéjét, amelyben a szőlőtermesztést és a borkultúrát bemutató állandó kiállítást rendeznek be. Romániában egy görög katolikus püspöki épületet, valamint két Ady-házat tesznek rendbe, emellett régészeti feltárást is végeznek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.