Dózsa izzó vaskoronája – a nemesek bosszúja
2014. április 24. 14:41 Csernus Szilveszter
Korábban
Mi volt a felkelés célja?
Az ország elfoglalása ekkora seregnek katonailag lehetetlen volt - ezt ők maguk is jól tudták. A királyság megdöntése tehát nem szerepelhetettt Dózsáék céljaként. Logikusabb az az állítás, hogy Dózsáék a „közös ellenség”, a török ellen akartak vonulni és sikereket elérni. Egy győztes sereg, amely nemcsak Magyarországnak, de a keresztény világnak is jó szolgálatot tesz, jutalma nem maradt volna el. Hunyadi Jánost és Dózsa Györgyöt - már csak hadászati tehetségük alapján is - persze értelmetlen összehasonlítani, ám elképzelhető, hogy eleinte Dózsa így képzelte el a paraszti jogok érvényesítését.
A legelfogadhatóbb magyarázatnak az tűnik, hogy minden régióban megkísérelték felőrölni és engedményekre kényszeríteni a nemességet, ahogy azt Budai Nagy Antal is tette Erdélyben 76 évvel azelőtt. Más kérdés, hogy az Erdélyben kivívott jogokat a nemesség nem tartotta be, hanem ismét fegyverhez nyúlt.
Romsics Ignác a forrásokat összevetve a nemesi kiváltságok eltörlésében látja Dózsáék célját, ami a huszita mozgalmakhoz hasonlítható. A nemesi oklevelek elégetése is a fennálló jogrend eltörlésére való törekvést bizonyítja.
Katonailag a felkelés bukásához, leveréséhez elsősorban a keresztes seregek szétszórtsága járult hozzá. Dózsa minden égtáj felé küldött egy-egy sereget, hogy terjesszék ki a felkelést, ami bár részben sikerült is, a fősereget rendkívül meggyengítette. Ezzel bár elérték, hogy 37 vár, illetve város került a keresztesek kezére, vagy állt melléjük Gönctől-Szalánkeménig és Soprontól az erdélyi Besztercéig, ez csak szétforgácsolta erőiket.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/57caf2a3fe7581dfa7c42a7714b7d4d9.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/062b595874e4bcb0b118980e80a294b2.jpg)