Autóbaleset vagy gyilkosság?
2014. április 23. 10:43 MTI
Nem találtak bizonyítékot arra, hogy Juscelino Kubitschek egykori brazil elnök valóban a katonai rezsim által megrendelt gyilkosság, és nem autóbaleset áldozata lett 1976-ban - közölte az 1964 és 1985 közötti diktatúra bűneinek kivizsgálását végző országos bizottság.
A testület tagjainak keddi brazíliavárosi sajtótájékoztatóján elhangzott: a két évig tartó vizsgálat során még csak arra utaló jelet sem találtak a dokumentumok, a szakértői jelentések és a fotók között, hogy nem baleset történt.
A szerencsétlenségben nemcsak Kubitschek lelte halálát, hanem sofőrje, Geraldo Ribeiro is. A bizottság megállapítása ellentétes egy másik vizsgálat nemrégiben ismertetett eredményével. Tavaly decemberben a Sao Pauló-i városi tanács által létrehozott igazságtételi bizottság elnöke, Gilberto Natalini közölte: az általa vezetett csoport arra a megállapításra jutott, hogy a baleset valójában a junta által megrendelt merénylet volt.
Kubitschek 1956-tól 1961-ig volt Brazília elnöke. Hivatali ideje után szenátorként szolgált, de a hatalomra kerülő katonai rezsim megfosztotta őt mandátumától és politikai jogaitól. 1976. augusztus 22-én halt meg a Sao Paulo és Rio de Janeiro közötti országúton, Resende város közelében. Hivatalos brazil álláspont szerint 400-an váltak a katonai diktatúra áldozatává. Az 1979-es amnesztiatörvény miatt azonban eddig senkit sem állítottak bíróság elé az akkoriban elkövetett bűncselekmények miatt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap