Jóvátételt kérnek a karibi országok Európától a rabszolgaság miatt
2014. március 12. 13:40 MTI
A Karib-tengeri országok vezetői jóvátételt kérnek a korábbi európai rabszolgatartó államoktól - mondta szerdán a Karib-tengeri Országok Közösségének (CARICOM) egyik illetékese.
Korábban
A szervezet kedden fogadta el a jóvátételről szóló, tíz pontból álló tervezetet a Saint Vincent és Grenadine-szigeteken tartott kétnapos ülésén. Hivatalos panaszt valószínűleg április végén tesznek az illetékes európai kormányzatoknál - mondta Martyn Day, az ügyön dolgozó brit jogász.
A CARICOM úgy véli: az európai kormányzatok felelősek a rabszolgaság intézményesítéséért a térségben és népirtás elkövetéséért, továbbá mintegy száz évig tartó faji szegregációt kényszerítettek a lakosságra, amitől a már felszabadított rabszolgák, valamint a népirtás túlélői egyaránt szenvedtek.
A hivatalos panaszt egészen bizonyosan eljuttatjuk Nagy-Britannia, Franciaország, Hollandia és valószínűleg Svédország, Norvégia és Dánia kormányaihoz - mondta Day. Hozzátette, hogy amennyiben az érintett országok elutasítják a panaszt, a Nemzetközi Bíróság elé viszik az ügyet.
A korábbi európai rabszolgatartó országok eddig "elutasították, hogy elismerjék ezeket a bűncselekményeket, és kárpótolják az áldozatokat és leszármazottjaikat" - olvasható a CARICOM közleményében.
A közösség hivatalos bocsánatkérést vár az egyes európai államoktól, tervezi az érintettek visszatelepítését Afrikába, a karib-szigeteki őslakosok helyzetének előmozdítását és kulturális intézmények pénzügyi támogatását. Emellett a CARICOM a tízpontos tervezet alapján a rabszolgaság által okozott krónikus betegségek és lelki traumák kezeléséért, az azzal összefüggő technológiai és tudományos elmaradottság leküzdéséért, az államadósság csökkentéséért és a nemzetközi hitelek eltörléséért száll síkra.
A karib-tengeri országok lakói mindenesetre vegyes érzelmekkel viseltetnek a tervbe vett jóvátétel iránt: néhányan megkésett igazságszolgáltatást, mások csupán üres követelést látnak benne, amely eltereli a figyelmet a térség társadalmainak valódi problémáiról.
A brit kormány jelezte, hogy tudomása van a most elfogadott dokumentumról. "A rabszolgaság irtózatos volt, és ma is az. Az Egyesült Királyság nyíltan elítéli a rabszolgaságot, és elkötelezett a felszámolása mellett" - mondta egy brit képviselő, de hozzátette, hogy nem a jóvátétel a megoldás. Kifejtette, hogy ehelyett inkább előretekintő, a globális kihívásokra válaszokat adó lépésekre kellene összpontosítani.
A CARICOM konferenciát tervez nyárra Londonba, amelyre meghívja az érintett európai és karibi országokat, hogy megvitathassák a kérdést.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap