Sötétség a teremben. Csend. Függöny. Ma így kezdődik egy színházi előadás, Shakespeare idejében ez teljesen másképp működött: napfény (még ha kevés is), káosz, függöny pedig egyáltalán nem is létezett. Rómeó és Júlia, Hamlet és Otello 400 évvel ezelőtt, I. Erzsébet királynő és utódja, I. Jakab (1558-1625 Anglia uralkodói) korában debütáltak a közönség előtt a londoni színpadokon. A történészek korábban csak a fennmaradt korabeli írott forrásokra támaszkodhattak, most azonban már tárgyi leletek alapján is bizonyítani tudják, hol is született meg a kor egyik első angol színháza, a Rose. Akkortájt a színházakban még ettek, ittak, mi több: állatviadalokat is tartottak. Egy újfajta szenvedély, ami rövid időn belül a 200 ezer lakosú London nagy részét rabul ejtette, a nép alacsonyabb rétegeitől kezdve egészen a királynőig. 

Rózsától a földgömbig

A száznál is több aktív színésztársulat színészei az 1500-as évek közepén fogadók udvarain mutatkoztak be profán előadásaikkal. A csavargók ellen hozott törvény arra kényszerítette őket – ha nem sikerült leszerződniük egyetlen nemesnél vagy a királyi udvarban sem –, hogy találjanak maguknak egy állandó, stabil helyet, ahol legálisan felléphetnek. Így jött létre Európa első olyan épülete, ahol belépti díjért kínálták az előadásokat, s így született meg az ötlet 1577-ben James Burbage színész és vállalkozó fejében, hogy színházat alapít London északi szélén. A szabad ég alatt kapott helyet, pont úgy, mint a kocsmák és a londoniak által igencsak kedvelt állatviadalok, amelyek során bikák, medvék, kutyák és kakasok csaptak össze egymással. Burbage a „The Theatre” nevet adta neki. Néhány év múlva lebontotta a fából készült szerkezetet és a Temze déli partján (Southbank) építette újjá, s az új hatszögletű épületet „The Globe” színháznak nevezte át, felvéve így a harcot a környéken néhány év alatt egyre-másra épült színházak seregével. Köszönhetően egyik vállalkozója, Philip Henslowe naplójának, illetve az elmúlt években végzett ásatásoknak, sokat tudunk egy másik történelmi helyről is – ahol, mielőtt a Globe-hoz szerződött volna, Shakespeare is dolgozott –, nevezetesen a Rose színházról.

Az érem másik oldala

A Rose színház 14 rövid oldalával majdnem teljes köralakot formált. A teátrum minden valószínűség szerint egy aréna helyén épült, s a nézőtér a központi részen (a küzdőterén)  kapott helyet. A mai hagyománnyal ellentétben azonban nem ezek voltak a legjobb helyek, hiszen a nyitott tér alatt a nézők eláztak. Ahogy más southbanki színházakban, így itt is a központi tér döngölt földjén helyezkedett el egy kis színpad, ami a legnagyobb épületekben is csak maximum 15 méter széles és 7 méter mély volt. A színpadot három oldalról vették körbe a nézők, akik tanácsokkal és szövegekkel látták el a színészeket, illetve amit 7 méter magas karókon lógó baldachin védett, elkülönítve így a színfalak mögötti részt. „Kiszámolták, hogy a Rose színház nézőterén körülbelül 400-700 állónéző fért el” – mondja Julian Bowsher, a Museum of London archeológusa, aki maga is részt vett a Rose színház feltárásán. Körben kirajzolódott a színház faszerkezete, a jómódúak részére kialakított háromemeletnyi fedett karzattal. Az egyik oldal tornyán az adott színház szimbóluma volt látható: egy rózsa a Rose színháznál, egy földgömb a Globe-nál, illetve egy hattyú a Swannál. A galérián, a színpad mögött játszódtak az olyan „kiemelt” jelenetek, mint például Júlia erkélyjelenete, a színpad csapóajtóin pedig szörnyek és kísértetek léptek színre. A színpadon 20 színész, a nézőtéren pedig akár 500 néző álldogált.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2013. tél számában olvasható.