A bajkonuri űrközpont hiúsította meg a Népszabadság 200 ezer példányos rendkívüli számának megjelenését 1980. május 26-án, hétfőn, mivel az első (és azóta is egyetlen) szovjet-magyar űrrepülő párost a Szojuz-36 fedélzetén a kora délutánra tervezett időpont helyett csak este, budapesti idő szerint 20 óra 20 perckor startoltatták el. Pedig a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) központi napilapjánál akkor már minden készen állt a 4 oldalas, vidékre is eljuttatandó különkiadáshoz. A posta által elkészített terjesztési útvonal-terv alapján a fővároson kívül 100 városba és nagyközségbe terítették volna a „történelmi szenzációt”. E terv végrehajtásához a néphadsereg hat helikoptert biztosított, a budaörsi repülőtérre vezető utat a rendőrség tette volna szabaddá. A Magyar Posta előre elrendelte a hírlapárusok számára a meghosszabbított műszakot, Pesten külön rikkancshálózatot mozgósítottak és a nagy akcióhoz a kiadóvállalat a délutáni lap, az Esti Hírlap gépkocsiparkját is a Népszabadság rendelkezésére bocsátotta. S még azt is meghatározták, hogy a vékonyka különszámot 1 forintért fogják árusítani – amint az a belpolitikai rovat vezetőjének, a „kékfényes” Szabó Lászlónak egy 10 nappal korábbi a feljegyzéséből tudható. Az már egy „szigorúan titkos” korabeli politikai bizottsági határozatból derül ki, hogy a „világraszóló eseményről” három másik napilap – a „népfrontos” Magyar Nemzet, a kormányszócső Magyar Hírlap és a szakszervezetis Népszava – is rendkívüli kiadást tervezett, ám a rábólintást csak a pártlap kapta meg, mint utóbb kiderült, hiába. 

Az újságolvasók így csak a másnap reggel megjelenő „normál” lapban böngészhették végig a szóban forgó oldalakat. Mi több (az 1 forint 20 fillérért megvásárolható újágban, ha nem tudtak is róla) még „ráadást” is kaptak, hiszen a Népszabadság egy ötödik, plusz oldallal is megtoldotta a legapróbb részletekre kiterjedő (pontosabban azokat felnagyító) beszámolóját. A „rendkívüliséget” a vörös fejléc és az átlagosnál 100 ezerrel több, vagyis 800 ezer kinyomott példány jelentette, ami állítólag az utolsó szálig elfogyott.

Előző este óta Magyarország népe már űrlázban égett. Alig hogy hétfőn 22 óra 8 perckor a Kossuth Rádió – szűk két órával a kilövés után – megszakította adását és (az utólagos pártközponti értékelés szerint) „az esemény jelentőségéhez illő, emelkedett, ám mégis rokonszenvesen mértéktartó hangvétellel” kürtölte világgá, hogy a Föld körüli pályára állított, Valerij Kubászov parancsnok navigálta Szojuz-36 „kutató űrhajósa, a Magyar Népköztársaság állampolgára: Farkas Bertalan”. A rádió egyben arra is felhívta a figyelmet, hogy a hétfői adásszünet ellenére érdemes bekapcsolni a televízió (akkor egyetlen) csatornáját, mert ott még látni is lehet majd a startot. Más, nem mellékes kérdés, hogy a „közvetítés” csapnivalóra sikeredett: a nézők több alkalommal is percekig csak „néma” képeket láthattak, a szovjetektől átvett adást magyarra fordító tolmács ugyanúgy hebegett-habogott, mint a riporterek. Az okokat feltáró utólagos vizsgálat szerint „a magas ajánlatra felkért szinkron-tolmácsot” botrányos nyelvtudatlansága miatt menetközben kellett leváltani, az egyébként „jól felkészített” kommentátorokat pedig az lepte meg, hogy a szovjet elvtársak „az előzetes megállapodásban nem szereplő anyagokat is adásba adtak” – így aztán a tévében a tervezettől eltérően lett spontánabb az adás.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2013. tél számában olvasható.