Római színházat találtak Kentben
2013. január 9. 13:49
Egy hatalmas, hegyoldalba vájt, kétezer éves auditoriumot találtak brit régészek Faversham mellett - számolt be a Guardian című napilap internetes kiadása.
Korábban
A kétezer éves római kori színház maradványait Paul Wilkinson, a Kent Archaeological Field School vezetője és csapata tárta fel Favershamnál. Ilyen színházból összesen 150 ismert Észak-Európában, de ez az első, amit az egykori római provincia, Britannia területén találtak meg.
A romoknál jól kivehető a zenekari árok, valamint egy szűk, lyukakkal ellátott szakasz, amit a „vizes” jelenetekre használtak. A színház átmérője 65 méter, 50 sorban voltak benne székek, s összesen 12 ezer néző foglalhatott egyszerre helyet. A helyszínen – amely már a bronzkorban is használatban volt – vallási ünnepségeket is tarthattak, legalábbis erre utal az a két közeli fürdő, amit szintén a Wilkinson-féle csapat tárt fel.
„A felfedezés nagyon fontos a római kori brit régészet számára, mivel ez az első ilyen típusú színház, ami Nagy-Britanniában került elő, s azt bizonyítja, hogy a kontinentális Európában uralkodó építészeti stílusok hazánkba is átszivárogtak” – összegezte a kutató.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap