Magyar emlékek a Hofburg kincstárában
2012. december 11. 16:48 MTI
Korábban
I. Ferenc több terv közül választott
A kiállított ornátusok (díszruhák) között a figyelmes látogató megtalálhatja a Szent István-rend nagymesteri öltözetét: egy fehér prémszegélyes, arannyal hímzett zöld köntöst és vörös tunikát.
A szakértő tájékoztatása szerint a rendet Mária Terézia alapította magyar királynői minőségében, méghozzá Esterházy Ferenc gróf unszolására. A Szent István-rend egészen a XX. század elejéig fennállt; polgári rend volt, a már meglévő katonai rendet egészítette ki. A kiállítás egy másik termében a nagymesteri jelvények egyik, briliánsokkal kirakott példánya külön vitrinben is megcsodálható.
A művészettörténész felhívja a figyelmet arra a díszruhára is, amelyet I. Ferenc fia, V. Ferdinánd magyar királlyá koronázásakor viselt. "Az öltözet külön erre az alkalomra készült" - magyarázza. A hermelinprémes palást és sujtásos magyar tábornoki ruha Phillipp von Stubenrauch színházi kosztümtervező tervei alapján készült el 1830 körül. I. Ferenc több terv közül választott. Az eredeti rajzok szintén megtalálhatók a tárlaton, köztük az, amelyet az uralkodó saját kezűleg megjelölt, jelezve, hogy melyik legyen a végleges változat.
A kincstár termeiben tovább haladva további érdekességekre lelhet a látogató. Itt található az úgynevezett Bocskai-korona is, amelyet Bocskai István erdélyi fejedelem kapott 1605-ben I. Ahmed szultántól, de amelyet soha nem viselt. "Bocskai tisztában volt vele, hogy nem számított volna érvényes koronázásnak, ha elfogadja. Magyar királyt a szokások szerint érvényesen csak úgy lehetett koronázni, ha az Székesfehérvárott, illetve Pozsonyban a Szent Koronával és az esztergomi érsek által történik" - mutat rá a művészettörténész.
"A 'pogány ajándékot' Bocskai egy kis kereszttel egészíttette ki" - említi meg Páll Csilla. Elmondja azt is, hogy a koronát Bocskai halála után leszármazottai a császári udvarba szállíttatták, azóta a kincstárban található. A későbbi erdélyi fejedelem, a Habsburg-ellenes felkelés vezetője Bécsben töltötte gyermekkora egy részét, az apja a kancellária titkára volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap