Hamisítvány lenne a Jézus feleségére utaló papirusztöredék?
2012. szeptember 20. 14:42 MTI
Élénk vitát váltott ki Rómában, a kopt tanulmányok 10. nemzetközi konferenciáján az a 4. századi papirusztöredék, amely az első ismert utalást tartalmazza Jézus állítólagos feleségére; a szakértők többsége kételkedik a dokumentum hitelességében.
A 3,8 centiméterszer 7,6 centiméteres sárgásbarna töredék egy magát megnevezni nem kívánó magángyűjtőé. A tulajdonos 2011 decemberében mutatta meg a papiruszt a Karen Kingnek, a Harvardi Egyetem professzorának, a korai kereszténység szakértőjének, aki több kutatóval történő konzultáció, elemzés után ismertette a szöveget a római konferencián.
A kopt nyelven íródott szöveg nagy valószínűséggel 2. századi görög textus fordítása, egy dialógus töredéke, amelyben Jézus feleségeként utal egy nőre, Máriára. Semmit sem lehet tudni az ókori dokumentum felfedezésének körülményeiről, az azonban biztosra vehető, hogy Egyiptomból származik. Stephen Emmel, a Münsteri Egyetem koptológusa szerint bár a szöveg fordítása pontos, kérdéses, hogy autentikus dokumentumról van-e szó. "A töredék kinézete, valamint a helyesírás alapján nem árt az óvatosság" - fogalmazott szerdán Stephen Emmel.
A konferencia másik résztvevője, Alin Suciu, a Hamburgi Egyetem papiruszszakértője egyértelműen hamisítványnak tartja a töredéket. Hani Szadak, a kairói Kopt Múzeum főigazgatója közölte, hogy az egyiptomi illetékesek mostanáig semmit sem tudtak a töredékről. "Személy szerint nem tartom autentikusnak a papiruszt. Amennyiben valóban Egyiptomban került volna elő, hallottunk volna róla, mielőtt a lelet elhagyta volna az országot" - hangoztatta Szadak.
Karen King köszönettel fogadva kollégái visszajelzését elismerte, hogy vannak még kérdések a töredékkel kapcsolatban. Mint rámutatott, tervezik elvégezni a tinta vegyelemzését, hogy kiderítsék, kémiai összetétele megegyezik-e az ókorban használtakéval.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap