Megkeresik a Vietnamban eltűnt amerikai katonákat
2012. június 6. 08:49
Hivatalosan még 1200 eltűnt amerikai katonát tartanak nyilván Vietnamban. Az ázsiai ország védelmi minisztériuma közölte: három olyan területet nyitnak meg a közeljövőben, amelyet eddig nem vizsgálhattak külföldi szakemberek s ahol legalább három amerikai katona földi maradványa lehet. Az amerikai védelmi miniszter ottjártakor üdvözölte a döntést.
Korábban
A vietnami kormány bejelentette, hogy három, eddig az amerikaiak elől elzárt területet nyitnak meg, hogy a hatóságok megkereshessék a háborúban eltűntként nyilvántartott katonákat. A Joint Prisoners of War, Missing in Action Accounting Command jelenleg mintegy 1200 eltűntet keres.
Az amerikai védelmi miniszter, Leon Panetta történelmi látogatása egyben arra is alkalmat szolgáltatott, hogy a két ország képviselői a vietnami háborúból származó emlékeket cseréljenek ki; az ázsiai ország az 1969-ben elhunyt Steve Flaherty amerikai őrmester személyes levelét, míg az USA egy vietnami naplót adott át a másik félnek.
A Panettával való találkozásuk során vietnami tisztviselők bejelentették: három olyan területet készülnek megnyitni, amelyek segíthetnek az eltűntként nyilvántartott katonák földi maradványainak megtalálásában az amerikai hatóságokat. Az egyik amerikai szakértő, Ron Ward szerint itt három háborúban elesett amerikai katona lehet, s már csak nyolc olyan helyszín maradt, ahova a vietnamiak tiltó határozata értelmében nem léphetnek külföldi szakemberek.
Steve Flaherty levelei
Amerikai katonatisztek szerint legfeljebb öt-hét évük van arra, hogy befejezzék a régészeti munkát; a savanyú földben ugyanis gyorsan elenyésznek a csontok, a maradványok felkutatásában segédkező szemtanúk pedig egyre idősebbek lesznek. Amerikai tisztviselők szerint ezekből 600 katona földi maradványát találhatják meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap