42 ezer éve is halászott az ősember
2012. január 17. 09:36
42 ezer évesre datálhatók azok a horgok és szálkák, amelyek egy kelet-timori barlangból kerültek elő. Mindez azt jelenti, hogy az ősember a feltételezettnél 30 ezer évvel korábban birtokában volt a halfogáshoz szükséges tudásnak.
Korábban
Összesen 39 ezer halszálka és három horog került elő a kelet-timori Jerimalai egyik, a tengerszinttől 50 méterre levő mészkőbarlangjában – mondta el a kutatásban részt vevő Ausztrál Nemzeti Egyetem régészeti és természettörténeti tanszékének részéről Sue O'Connor.
„Eddig még nem találtunk semmilyen jelet arra, hogy 40 ezer éve milyen technikai tudás birtokában voltak az emberek” – fűzte hozzá O’Connor, aki szerint a kutatás bebizonyította, hogy az ősember már ekkor használt horgot, zsinórt, talán hálót is, amelyet hajójáról vethetett ki a halakra. A modern ember már 50 ezer éve is nagy távolságokat volt képes megtenni hajójával, de a halászat ilyen szintű fejlettségére még nem találtak bizonyítékot. „Most már azt is tudjuk, hogyan éltek az emberek az Ausztráliától távoli piciny szigeteken” – így a kutató.
A Science című tudományos folyóiratban közölt tanulmányból kiderül, hogy a horog a trochus kagylóból készült, de a kutatók 23 halfajt (tonhal, papagájhalfélék, tüskésmakréla, íjhalfélék, császárhal, fűrészfogú sügérfélék) is meg tudtak különböztetni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.