Bronzkori urnát találtak Nagy-Britanniában
2011. június 15. 08:29
Egy ritka bronzkori urnát és benne emberi hamvakat találtak a Yorki Egyetem régészei, akiknek nem ez volt az első szenzációs felfedezésük.
Korábban
A hamvakat tartalmazó urnát az egyetem Heslington East campusán találták meg a régészeti tanszék hallgatói. A ritka felfedezésre az után került sor, hogy az intézmény területén megkezdték a Heslington East nagyszabású bővítését. A négyezer éves leleteket teljes egészében a York Archaeological Trust szakembergárdája emelte ki.
Malin Holst, az intézmény kutatója elmondta: a hamvasztás során megmaradt egy csontdarab, amely minden valószínűség szerint egy gyermekhez tartozik, de az urna és a hamvak vizsgálata még tart, pontosabb képet csak ezután kaphatunk a leletről. „Ez egy nagyon izgalmas és teljesen váratlan felfedezés, mivel ezen a helyen szinte csak római kori tárgyi emlékek kerültek elő, köztük fából készült épületek, tűzhelyek, kemencék és utak” – nyilatkozta Cath Neal, a régészeti tanszék oktatója.
Heslington East régészeti feltárása 2007 óta hivatásos régészek és az egyetem diákjainak közreműködésével zajlik. Az eddigi legérdekesebb felfedezés egy vaskori, 2500 éves koponya, valamint a benne talált agy volt; a kutatások szerint Európa legkorábbi agyvelője egy olyan emberé volt, akit előbb rituálisan felakasztottak, majd lefejeztek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap