1554-ben Zürichben jelent meg az a krónika, melynek szerzője, Johann Stumpff azt állította, hogy Krakkót, Lengyelország fővárosát Kr. u. 50-ben építették. A lengyel humanisták a település alapítóját az ókori római Gracchusokban vélték megtalálni. Bár ezek az állítások a mesék birodalmába tartoznak, Krakkó területén sokkal hamarabb megjelent az ember.

A legrégibb telepek egyike a Visztula partja fölött emelkedő mészkő sziklatömb, a Wawel dombja, amely már a paleolitikumban lakott volt. A VII. századtól kezdve szláv törzsek éltek itt, a mészkőszirten emelt erőd a IX. századtól a vislán törzs központja lett. Az első lengyel uralkodók a X. században itt építették ki egyik székhelyüket, kisebb templomokkal együtt, még az 1000-ben alapított püspökség első székesegyháza előtt.

Amikor Ferdeszájú Boleszláv 1138-ban felosztotta országát fiai között, meghagyta, hogy a rangidős fejedelem mindenkori székhelye Krakkó legyen. A XIII. század végén a csehek megszállták Lengyelországot, és a Přemysl-házbeli II. Vencel itt koronáztatta magát lengyel királynak. Bár a prímási székhely a jóval nyugatabbra fekvő Gnieznó maradt, ettől kezdve a legfontosabb állami aktusok (köztük a koronázás és királytemetés) mindenkor Krakkóban zajlottak. 1301-ben II. Ulászló foglalta el a trónt, egyesítette a részfejedelemségekre hullott országot.

Budáról Krakkóba

A középkorban háromszor is felépítették, bővítették a székesegyházat, a reneszánszban és a barokkban gyönyörű kápolnákkal ékesítették, berendezését egyre gazdagították. A mai látogató még mindig elámul a pompás belső láttán, pedig többször is kifosztották. (A legnagyobb rablást a svédek hajtották végre 1655-ben).

A királyi palota első fénykorát a XIV. században élte. Legteljesebb pompájában a Jagellók idején, a XVI. század elején tündökölt. Megépült az árkádos belső udvar, a reprezentatív termek sora, faragott, aranyozott mennyezettel, Németalföldön szőtt kárpitokkal díszítve. A művészettörténészek ugyan vitatkoznak, honnan érkeztek az első, reneszánsz stílusban dolgozó kőfaragók, de továbbra is valószínűnek látszik, hogy Krakkóban azok a firenzei származású mesterek működtek, akik előbb a budai várat alakították át reneszánsz stílusban. (I. „Öreg” Zsigmond király trónörökös korában két évet is elöltött nagybátyja budai udvarában).

A város fölött emelkedő királyi és egyházi székhely – mint ahogy egész Krakkó – sok szállal kötődik a magyar történelemhez.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2011. nyár számában olvasható.