Egy ember, egy család és a magyar nemzet 19-20. századi sorsfordító eseményeinek, történetének, politikájának és kultúrájának bölcsője volt a Holt-Tisza partján felépült, álomszerű Andrássy-kastély.

Amikor a tiszadobi kastély építése 1886-ban elkezdődött, gróf Andrássy Gyula (1823-1890) már 57 éves volt. Az egykori magyar miniszterelnök, a Monarchia külügyminisztere sokat tapasztalt, világlátott, emigrációt megélt, de még ekkor is impozáns megjelenésű, „újjászületett” ember volt. (Az 1848-as szabadságharcban való részvétele miatt 1851. szeptember 21-én „in effigie” felakasztották, azaz névtábláját a bitófára szögezték, mivel ekkor emigránsként Párizsban élt. A párizsi szalonokban így nevezték el: Le beau pendu de 1848, azaz 1848 szép akasztottja.)

Loire-völgyi minta

A tiszadobi terület 1741-ben, házasság nyomán került Andrássy Károlyhoz – aki később a grófi címet is megszerezte –, és egészen 1945-ig a család birtokában maradt. A termékeny árterületet Andrássy Gyula gróf különösen kedvelte: barátjával, Széchenyivel együtt egyik kezdeményezője volt a Tisza szabályozásának, ezzel a tájegység hasznosíthatóvá tételének.

Vajon milyen elképzelések mozgathatták az idős grófot, hogy a korábbi, több épületből álló vadászkastélya helyén – amely 1885-ben leégett – hatalmas, hazánkban stílusteremtő kastélyt építsen a békés Holt-Tisza partján? Az épület mind látványában, mind fekvésében uralkodik a tájon, de nem önkényesen és dacosan, mint sok középkori lovagvár – azok kialakításából a gróf is „merített” –, hanem simulékonyan és lágyan; festői, kerek és erőteljes négyzetes tornyokkal, lőréses, pártázatos tagozatokkal reprezentálva a családot. Az épület úgy igazodik a tájhoz, hogy erkélyekkel és teraszokkal nyitja meg a belsőt a természet, a környezet felé. A körülötte húzódó park őshonos fákkal és egzotikus növényekkel, geometrikus és romantikus elemekkel átszőtt eklektikus tájkertként igazodik az épület méltóságához.

Látható, hogy a gazda több ország haladó építészeti részleteiből és szíve legmélyén megbúvó gyökereinek formavilágából tervezte meg a kastélyát; a korabeli források szerint az építész, Meining Artúr csak egységes formába rendezte az ötleteket. Frankomán lelkesedése nemcsak a politikára, hanem az élet számos területére kiterjedt, többek között a művészetekre és az építészetre is, így az épület változatos idomokból összerakott, megmozgatott tömege az általa láthatott Loire-völgyi kastélyok mintáját követi (Chaumont, Ussé).

Talán egyfajta időskori nosztalgia is vezethette döntésében, hiszen hosszú száműzetése idején Párizsban ismerte meg és vette feleségül Kendeffy Katinka grófnőt, akinek ugyancsak hatása lehetett a kastély franciás kialakítására. A Kendeffy család erdélyi őraljaboldogfalvai és kernyesdi birtokán 1870 körül felépült paloták is a historizmus jegyében készültek, tornyokkal, bástyákkal, a tiszadobi kastéllyal kísértetiesen hasonló megjelenéssel. Ezek mintáit – többek között – a svájci Thun tó partján fekvő Hilterfingenben található hüneggi Parpart-kastély is adhatta.

Az égbeszökő, kúppal lezárt lakó- és lépcsőtornyok, a bástyaszerű középrizalit, a historizáló tagozati elemek innen származnak. Ehhez angol mintaképek (William Andrews Nesfield) alapján készült a parkterv (Szabó Kálmán elképzelései szerint), igazodva az itteni természethez, és még meseszerűbbé téve a kastély sziluettjét.

A gróf nemcsak a külsőt, de a belsőt is pompázatosan rendezte be. Akadémikus ízléssel kiválasztott műremekeiben személyes élményeit és kötődéseit fedezhetjük fel. Az európai reneszánsz és barokk remekművekből ínyencként válogatott képek (Veronese, Jan Both, Oudry, Füger) mellett Franz von Lenbach, Benczúr Gyula, Zichy Mihály, Mészöly Géza festményeit, valamint Munkácsy-képeket is a falakra erősítettek. Munkácsy különösen kedves volt neki, hiszen ő fedezte fel a művészet számára. Benczúr Gyula Báthory Erzsébetről készült alkotását még a kastély későbbi lakója, Andrássy Katinka is megemlíti emlékirataiban, mint olyan képet, amelytől nagyon félt, azt gondolva, hogy a sötétben megelevenednek a szereplői. A rémisztő történet elől menekülve rendre futva haladt el előtte...

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2011. nyár számában olvasható.