Mintegy másfél millió oldalnyi állambiztonsági iratot mentettek meg
2011. április 4. 15:31 MTI
Mintegy másfél millió oldalnyi, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött iratot mentettek meg az enyészettől csaknem egy év alatt egy speciális technológia segítségével - közölte Cseh Gergő Bendegúz, a levéltár főosztályvezető-helyettese sajtótájékoztatón, Budapesten.
Korábban
A főosztályvezető-helyettes elmondta: a Norvég Alap támogatásával, mintegy 150 millió forintból sikerült "savtalanítani" az iratokat egy speciális gép segítségével. Erre azért volt szükség, mert az 1944 és 1990 között keletkezett, elsősorban megfigyelt személyekkel kapcsolatos jelentéseket tartalmazó szövegeket nagyon rossz minőségű papírra és tintával írták, így azok hamarosan megsemmisültek volna.
A papírok pH-értéke túl alacsony volt, így egy 40 millió forintból vásárolt géppel először "savtalanították" azokat, majd digitalizálták, így továbbra is kutathatóak, hozzáférhetőek az iratok - mondta Cseh Gergő Bendegúz.
A levéltárban mintegy 4 kilométernyi hasonló dokumentumot őriznek; a most restaurált iratok csak a "magját" képezik a teljes mennyiségnek, próbálták a legérdekesebbeket kiválogatni - tette hozzá. A teljes program magában foglalja az iratanyag állapotfelmérését, valamint a legveszélyeztetettebb iratok restaurálását, digitalizálását, savtalanítását, s ha az nem ütközik jogi akadályokba, akkor a digitális másolatok nyilvánosságra hozatalát.
Az iratok megmentésére alkalmazott eljárás jellemzője a hármas hatású, nem környezetszennyező vizes oldatban történő kezelés, így egyszerre rögzíthetik az oldódó tintákat és festékeket, a savtalanítást és a papír megerősítését pedig metil-cellulózzal végzik el. A történeti levéltár a Norvég Alap által támogatott program befejeztével is folytatja saját iratanyagának digitalizálását, restaurálását és savtalanítását - mondta Cseh Gergő Bendegúz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap