Nemzet és művészet
2010. november 4. 08:25 MTI
A nemzet és művészet eszmei összekapcsolódásának legjellemzőbb képi emlékeit és azok kialakulását mutatja be a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) péntektől látogatható kiállítása.
Korábban
A XIX. Nemzet és művészet című tárlat, amely a Kép és önkép alcímet viseli, 1790-től az első világháborúig terjedő időszak alkotásait vonultatja fel - mondta el Róka Enikő, a kiállítás egyik kurátora. Az április 3-ig látható kiállítás a 19. század hazai művészetét tematikus nézőpontból, történeti megközelítéssel, hat nagyobb egységbe illesztve értelmezi. Az első teremben látható egyebek között Ferenczy István Pásztorlányka, avagy A Szép Mesterségek kezdete című szobra, amely szimbolikusan jelzi az önálló nemzeti művészet megteremtésének igényét.
A 18. század végétől a magyarországi tájak, nemzetiségek és viseletek egyre gyakoribb témái voltak a grafikai sorozatoknak, míg a népi típusok ábrázolása a 19. század első két évtizedében vált igazán népszerűvé. Ezekre számos példát láthat a tárlaton a közönség, köztük Barabás Miklós két művét, a Vásárra induló román család és az Egy utazó cigány család Erdélyben című képeket és idősebb Markó Károly Lőcse című alkotását.
A 19. század közepének képzőművészetében jelent meg a betyár, a szilaj táncot járó paraszt és a búsuló magyar alakja is, ennek példája Munkácsy Mihály Búsuló betyárja, Lotz Károly Mulatozó parasztok című képe vagy Izsó Miklós szobrai. A nemzeti téma másik fontos típusa a jelentős magyarországi helyszínek, a puszta és a gémeskút, a nevezetes tájegységek, az Alföld, a Hortobágy, a Tisza, a Balaton és a Tátra ábrázolása, amely megjelenik Lotz Károly Zivatar a pusztán és Munkácsy Mihály Vihar a pusztán című festményén is.
A kiállításon külön egységben jelenik meg a csendes falusi otthon, a kézművesség, a szabad ég alatt végzett mezei munka egyebek mellett Jávor Pál Vásárfia és Csók István Tulipános láda című alkotásán. A 19. század utolsó harmadában a modernizálódó főváros, a robotoló munkás, a dologtalan csavargó és az útonálló is gyakran megjelenik a képeken.
A kiállítást a mélyen átélt nemzeti sors emblematikus művei és az első világháború tragikus képei zárják. Ezek között állították ki Csontváry Kosztka Tivadar Vihar a Hortobágyon, Szinyei-Merse Pál Pipacsos rét és Vaszary János Katonák a hóban című alkotását is.
A 251 művet bemutató tárlat mellett számtalan kísérőprogram, szabadegyetemi előadások, tárlatvezetéses "sétáló szombatok", családi és nyugdíjas napok is várják az érdeklődőket - emelte ki Csák Ferenc, az MNG főigazgatója, hozzátéve: háromtól 100 éves korig mindenki talál magának megfelelő eseményt az intézményben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.