Végigdübörgött egy T-34-es tank Nagykanizsán
2009. október 28. 16:31 MTI
Csaknem negyven évnyi egy helyben állás után a mára virradó éjszaka ismét "megindult" egy T-34-es harckocsi Nagykanizsa belvárosában; a jócskán megöregedett, de még járóképes tankot a budapesti Hadtörténeti Múzeum munkatársai szállították el egy hasonló, de felújított példányért cserébe. Az elszállított harckocsit hagyományőrző rendezvényeken szeretnék használni a jövőben.
Korábban
Lugosi József, a budapesti Hadtörténeti Múzeum és Könyvtár igazgatója elmondta: az egykori szovjet harci eszközből mára alig maradt néhány az országban, pedig a rendszerváltásig még 90 településen voltak olyan hadtörténeti parkok, gyűjtemények, ahol ilyesfajta monstrumok is álltak. Akkoriban azonban az önkormányzatok inkább szabadulni akartak ezektől az emlékektől, így a múzeum elszállíttatta őket, de mert tárolni nem tudták a tankokat, ezért legfeljebb 5-6 példány maradt belőlük összesen.
Az egyik utolsó a nagykanizsai, amely az 1970-es évek elejétől egészen tegnap éjszakáig állt az egykori Úttörőház, ma a Pannon Egyetem kampusza által használt épület udvarán, korábban még egy MiG harci gép társaságában. A Hadtörténeti Intézet még másfél évvel ezelőtt ajánlotta a tankcserét a városnak, az önkormányzat pedig hozzájárulását is adta, így történhetett meg a váltás. A T-34-es eddig is a Hadtörténeti Múzeum tulajdona volt, csak kihelyezett kölcsönzés formájában állomásozott Nagykanizsán, ahogy azt a már járóképtelenné tett, ugyanolyan típusú utódja is teszi ezentúl.
A múzeum igazgatója úgy fogalmazott: a dél-zalai városból elszállított harckocsit hagyományőrző rendezvényeken szeretnék újból "hadrendbe állítani". Szerencsés módon ugyanis a tank belseje nagyon jó állapotban maradt, működőképessé lehet tenni, bár az csak a felújítás során derül ki, hogy milyen alkatrészeit kell esetleg mégis kicserélni. Ha újból elindul, már egy egész harckocsiszázadot tudnak "támadásra" felállítani, ahhoz ugyanis három tank kell, és ez most már adott lesz - tette hozzá a szakember.
A nagykanizsai csere azonban nem volt olyan egyszerű, mert az éjszaka érkezett szakembereknek először szét kellett szerelniük a váltót. Amikor néhány évtizede "leparkoltak" a tankkal a belvárosi intézmény udvarán, sebességben hagyták, mostanra azonban annyira "beállt" a szerkezet, hogy csak a szétszerelése után lehetett felvontatni a trélerre. Komoly előkészületre is szükség volt, ugyanis csak útvonalengedélyekkel, meghatározott utakon szállítható a 32 tonnás eszköz, ami ma reggelre már meg is érkezett Budapestre, a múzeum felújítóműhelyébe.
Lugosi József felidézte azt is, hogy az egykori szovjet T-34-esek méltó ellenfeleik voltak a német tankoknak a második világháború idején. Lövegével és mozgékonyságával fel tudta venni a harcot a Párduc és Tigris tankokkal. Később a Magyar Néphadseregnél voltak szolgálatban ezek a harci eszközök "1948 mintájú közepes harckocsi" típusként, és csak az 1970-es évek elején cserélték le őket. Akkor jutott belőle számos településnek kiállítási darabként, de mára Nagykanizsa az utolsó városok egyike, ahol még látható a történelmi múltú harckocsi.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- Tömeges határátlépéssel zárult az 1989-ben megrendezett páneurópai piknik
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.