Elárverezik Jimi Hendrix lírai oldalát
2009. március 31. 14:30 MTI
A nagyközönség számára ismeretlen, Jimi Hendrix líraibb oldalát bemutató házi felvételt árvereznek el a jövő hónapban. A rockikon 14 dalát tartalmazó felvétel akár 100 ezer fontot (33,5 millió forintot) hozhat az eladóknak.
Korábban
Mark Sutherland, a tulajdonosok egyike szerint Hendrix 1968-ban New Yorkban rögzítette a dalokat, a felvételeket magával vitte Nagy-Britanniába. A zenész hálából ajándékozta a két kazettát szomszédjának, akinek apartmanján keresztül jártak-keltek a Hendrixhez érkezők. Carl Niekirk pár éve egy bárban ücsörögve adta el jelképes összegért egyik barátjának a kazetták egyikét. A másik felvétel sorsáról nem tudnak.
A kazetta felett sokáig jogi csatározás folyt Hendrix örököseivel, most azonban már el lehet árverezni a felvételt. A zenei relikviákat elárverező Fame Bureau igazgatója szerint teljesen biztos, hogy eredeti kazettáról van szó. Az április 28-án kalapács alá kerülő felvételen Hendrix előadásában hallható Bob Dylan Tears of Rage című száma, de vannak dalok az Electric Ladyland című albumáról is. A felvételeken Hendrix énekel és gitározik, a háttérben viszont egy eddig nem azonosított zenész harmonikajátéka is hallatszik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap