Kétmillió dollárt adtak Gandhi személyes tárgyaiért
2009. március 6. 09:14 MTI
Csaknem kétmillió dollárért keltek el egy New York-i árverésen Mahátma Gandhi áruba bocsátott személyes tárgyai, jóllehet az eladó az utolsó pillanatban megkísérelte érvényteleníteni az aukciót.
Korábban
Az indai függetlenség atyjának jellegzetes fémkeretes szemüvege, egy pár viseltes bőrszandálja, egy zsebórája és egy rézedénye került kalapács alá az Antiquorum Auctioneers aukciósház csütörtöki árverésén. Az eddig James Otis kaliforniai műgyűjtő tulajdonában lévő tárgyak végül 1,8 millió dollárért találtak gazdára, jóllehet előzőleg csak 300 ezer dolláros bevételre számítottak. A nyertes ajánlatot Vijay Mallya indiai milliárdos tette egy közvetítő, Tony Bedi segítségével. Az új tulajdonos szeretné visszajuttatni Indiába a Gandhi-ereklyéket.
Otis az utolsó pillanatban megpróbálta visszavonni a tárgyakat az árverésről, de ügyvédje később úgy nyilatkozott a francia hírügynökségnek, hogy a gyűjtő "természetesen" elfogadja azok eladását. Az aukció nagy felháborodást keltett Indiában, ahol sokan úgy gondolják: a tárgyak a nemzeti örökség részét képezik, és múzeumban lenne a helyük. Többen azt is mondják, hogy az árverés ellentétes az anyagi javakat elvető, aszkétaéletet élő Gandhi szellemiségével.
A brit uralommal szembeni erőszakmentes ellenállás úttörőjeként ismert Gandhit 1948. január 30-án gyilkolta meg egy hindu radikális.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 20:20
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap