Leendő gáztározó helyén ásnak a szegedi régészek
2008. június 6. 12:10
Napokon belül lezárul a szegedi Móra Ferenc Múzeum régészei által végzett két Csongrád megyei feltárás, melynek munkálatai februárban kezdődtek.
Korábban
A szakember elmondta: a munka két egységből áll. A magyar kormány egy megállapodás keretében gázt vásárol Ukrajnától, ezért Beregdaróc és Algyő között építenek egy vezetéket. A csővezeték Csongrád megyei szakaszának régészeti feltárását végzik, illetve a rendszerhez tartozó stratégiai tározó területén, huszonnégy kút környezetét kell kivizsgálni.
Az érintett területen az őskortól a késő középkorig számtalan lelőhelyet találtak. Temetők nem, de település-részletek beleestek a feltárandó területbe. Elsősorban bronzkori, szarmata és Árpád-kori emlékeket rejtett a föld.
Szakmailag mindegyik lelelt érdekes, bár egyelőre úgy tűnik, újdonságot nem találtak. A fellelt anyagból ki lehet olvasni, hogy topográfiailag a területen annak idején mi volt, illetve, az adott korszak településképeit is meg lehet rajzolni - mutatott rá Lőrinczy Gábor.
A feltárások korábban befejeződnek, mint azt a szakemberek vállalták - mondta el a régész, hozzátéve, hogy a MOL-vezeték régészeti vizsgálatának határideje június 15., amit tartani is tudnak, de az algyői területen levő Szőregi-gáztározó feltárása is befejeződik a hónap közepére. Ezt csak augusztusra kellett volna teljesíteni - jegyezte meg a szakember.
A gáztározó és a gázvezeték területén egyébként összesen 66 ezer négyzetméteren folyt és folyik még az ásatás. Az ötvennégy lelőhelyből eddig negyvennégyet tártak fel.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap