Nem áspiskígyó okozta Kleopátra halálát
2005. július 12. 14:00 MTI
Az újabb kutatások szerint nem igaz Plutarkhosz állítása Kleopátra haláláról, miszerint az egyiptomi királynő áspiskígyó harapásától halt volna meg, amelyet egy paraszt hozott neki egy fügével teli kosárban.
Az áspiskígyóról szóló legendát évszázadok során írók és festők sokasága tartotta életben. Most azonban Fulco Pratesi kutató a Corriere della Sera című olasz lap hasábjain beszámolt arról, hogy történelmi dokumentumokban és a kígyómérgekkel foglalkozó szakirodalomban böngészve rájött, hogy ez nem volt lehetséges, ugyanis az áspiskígyó nem él Egyiptomban.
Megtalálható volt ugyan a térségben egy másik viperafaj, de az két méter hosszúra nőtt meg, ráadásul a súlya is nagy volt, tehát a fügekosárba aligha férhetett bele. Számításba jöhetett még az istenként tisztelt egyiptomi kobra is, de termete szintén meghaladta a kosár adta lehetőségeket.
Észak-Afrikában és Egyiptom száraz tájain él viszont az Echis carinatus kígyó, amely a szakértők szerint a világ egyik legagresszívabb, legfélelmetesebb mérgeskígyója, és melynek harapása csaknem mindig halálos; mivel azonban csak 40-60 centiméterre nő meg, jól elférhetett a fügék között.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- Elborzasztotta a háború a hétköznapi életet új szemszögből ábrázoló Kaffka Margitot 20:20
- Ferenc József ráérése határozta meg a Szépművészeti Múzeum megnyitását 18:05
- A megismerhetőt és a csak sejthetőt varázsolja elénk a Néprajzi Múzeum új kiállítása 16:05
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka 15:05
- Magyarországon is klarinétozott az Oscar-díjra huszonkétszer jelölt Woody Allen 13:20
- Egy évig bujkált a szabadságharc után a megtorlás elől Vörösmarty Mihály 11:20
- Minden felgyülemlett feszültség a felszínre tört India és Pakisztán függetlenné válásakor 09:07
- Máig bizonytalan, miért is ölt Amerika hírhedt női sorozatgyilkosa tegnap