20 lélegzetelállító fotó századfordulós favágókról, akik kézifűrésszel vágták ki a százméteres fákat
2018. július 30. 16:05 Múlt-kor
Nehéz elképzelni, hogy mit érezhettek az első fakitermelők az Újvilágban, akik azt a feladatot kapták, hogy több mint száz méteres vörösfenyőket vágjanak ki pusztán fűrészek és balták segítségével. A kora újkori fűrészlovagok főként mezőgazdasági területekről érkeztek, gazdálkodók voltak, és csupán pénzkereseti lehetőségeiket kívánták kibővíteni a fakivágásokkal. Érdekesség, hogy leginkább skandináv felmenőkkel bírtak, és onnan hozták be a mai Egyesült Államok és Kanada területére a sajátos technikákat, tudást, és folytatták a családi hagyományt. Eleinte az északkeleti államokban (Maine) telepedtek le, és utána vándoroltak egyre beljebb a kontinensen. A szezonális munka miatt később beköltöztek az erdőbe, és igen vad életkörülmények között élték mindennapjaikat. A gigantikus magasságú és hasonlóan impozáns kerületű fák ledöntésére mindig is büszkék voltak a favágók (a gépesített korszak előtti, kézi technikával dolgozókat a lumberjack névvel emlegették), a 19. század második felében a fényképezés fejlődésének köszönhetően pedig már arra is nyílt lehetőség, hogy csodálnivaló, ám különösen veszélyes munkájukat megörökítsék az utókornak, amely valóban csak ámul, hiszen a gépesített technikával sem könnyű ezen mamutok ledöntése, pláne nem kézi szerszámokkal. A favágók, valamint a famegmunkálók ősei saját szórakoztatásuk végett kitaláltak egy versenyt is, amely során a folyókon leúsztatott fatörzseken kell megállniuk a sportolóknak, miközben különféle praktikák segítségével igyekeznek elérni, hogy a másik hamarabb landoljon a vízben, mint ők. A logrolling nevű sport ma is elég népszerű Kanadában.
Korábban
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Már csak az Egyesült Államokban használják a Fahrenheit által alkotott skálát 20:20
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat 18:05
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap