2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort

2020. december 17. 15:56 Vida István Kornél

A kitelepítés

DeWitt tábornok 1942 márciusában látott hozzá az említett 9066-os rendeletben foglaltak gyakorlati megvalósításához. Proklamációjában egy-egy tiltott és korlátozott katonai területre osztotta előbb Washington, Oregon, Kalifornia és Arizona államokat, később pedig Idahót, Montanát, Nevadát és Utah-t is. A katonai területekben kijárási tilalmat vezettek be az „ellenséges idegenek” és a japán származású lakosság számára.

1942 márciusában elsőként a tengerészeti támaszpontok közvetlen közelében lévő Washington-állambeli Bainbridge szigetről telepítették ki a japán-amerikaiakat, majd DeWitt 1942. május 3-án elrendelte a japán származású lakosság gyűjtőtáborokba szállítását az 1-es katonai körzet területéről, függetlenül attól, hogy azok amerikai állampolgárok vagy sem. Már 1/16-odnyi japán származás elegendő volt a kitelepítéshez, és a rendelet hatálya alá estek a Koreából és Tajvanról származók is.

A nyugati parti területet 107 evakuációs körzetre osztották, s szigorú menetrendet követve mindegyikből 5-6 nap alatt kitelepítették a japán származású lakosokat, akik csupán legszükségesebb személyes tárgyaikat, egy váltás ágyneműt, tisztálkodási szereket és néhány ruhadarabot vihettek magukkal. Az internálásra várók nagy anyagi veszteségeket szenvedve kénytelenek voltak megszabadulni bérelt földjeiktől, vállalkozásaiktól, elkótyavetyélni háztartási tárgyaikat, autóikat és haszonállataikat.

A kitelepítési rendelet összesen mintegy 120 ezer japán-amerikaira vonatkozott. Az érintetteket 15 sebtében felállított gyűjtőtáborba szállították, amelyek közvetlenül a hadsereg ellenőrzése alatt álltak, ám a foglyok végleges elhelyezésére szánt tíz állandó tábor egy polgári hivatal, a Háborús Kitelepítési Hatóság (WRA) irányítása alá került.

Táborélet

A gyéren lakott területeken felállított táborokat (Manzanar és Tule Lake Kaliforniában, Poston és Gila River Arizonában, Minidoka Idahóban, Topaz Utah-ban, Heart Mountain Wyomingban, Amache Coloradóban, Jerome és Rohwer Arkansas-ban) szögesdrótkerítés vette körül, őrtornyokkal, gépfegyverekkel és keresőfényszórókkal. A táborok lakóit szedett-vedett, gyorsan összetákolt barakkokban helyezték el (esetenként elhagyott istállókat alakítottak át e célra), e „lakóhelyek” természetesen sem főzési, sem tisztálkodási lehetőséget nem kínáltak.

A zsúfolt épületekben a foglyoknak semmiféle privát szférája sem volt: a „helyiségeket” elválasztó „falak” kátránypapírból készültek. A zsúfoltság a mindennapi rutin részévé tette a sorban állást: az étkezéseknél és a tisztálkodásnál nem ritkán 1-2 órát kellett várni a tűző napon, a sivatagi homokot felkavaró forró szélben. A táborokban kijárási tilalom volt érvényben 22 óra és reggel 6 óra között, s este fél tizenegykor kötelező volt a villanyoltás is. A táborok lakói nem tarthattak maguknál japán nyelvű könyveket, újságokat, minden Japánnal kapcsolatos emléktárgyat és vallási tárgyat elkoboztak. A táborból írt leveleket cenzúrázták.

Az egészségügyi ellátás sem volt megfelelő: a zsúfoltság miatt a járványos betegségek terjedését nehezen tudták megfékezni. A tábori kórházak felszereltsége elégtelennek bizonyult, és komoly hiány jelentkezett képzett egészségügyi személyzetben is. (A Santa Anita-i táborban például 6 fő igyekezett biztosítani a mintegy 18 ezer táborlakó egészségügyi ellátását.) A monotonitás, a nehéz körülmények, a bizonytalan jövő miatt sokan küzdöttek állandó levertséggel és depresszióval is. Ezt szervezett sport- és kulturális programokkal igyekeztek orvosolni – több-kevesebb sikerrel.

A táborok lakóinak mintegy negyede gyermek volt. A megfelelő felszerelés és a képzett tanárok hiánya azonban szinte lehetetlenné tette az oktatást. Egyes tanárok beszámolói szerint az amerikai történelemmel és civilizációval foglalkozó kurzusokon a polgárjogaiktól gyakorlatilag megfosztott tanulók élesen bírálták a kormány elkötelezettségét a demokrácia alapelvei mellett, ahogyan az első generációs japán bevándorlóknak szervezett „amerikanizációs” angol nyelvi kurzusok sem örvendtek nagy népszerűségnek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A szögesdrótok mögé kényszerített japán-amerikaiak megpróbálták korábbi életkörülményeiket reprodukálni: az egylégterű házakat belakták, a fodrászszalonokat pedig elfoglalták.Roosevelt 1937-ben még meleg hangú leveleket váltott Nomura Kicsiszaburóval, a Pearl Harbor-i támadás idején nagyköveti pozícióban lévő egykori admirálissal. Az amerikai elnök keze nem remegett meg, amikor aláírta az Egyesült Államok hadüzenetét.George H. W. Bush amerikai elnök 1991-ben hivatalosan is bocsánatot kért a japán-amerikaiaktól a második világháború alatt elszenvedett megaláztatásaikért.A japán-amerikaiak második világháború alatti lakhelyéül kijelölt táborok első ránézésre nem sokban különböztek az európai haláltáborok barakkfalvaitól

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár