Újabb darabja került elő René Magritte elveszettnek hitt festményének
2016. szeptember 8. 15:19 MTI
Egy újabb darabja, pontosabban a harmadik negyede is előkerült René Magritte belga festőművész korábban elveszettnek hitt festményének - írta a BBC News. "A közelmúlt felfedezései alapján szép lassan kezd világossá válni, hogy mi is történt a hiányzó festménnyel" - mondta Giorgia Bottinelli, a múzeum történelmi műtárgyakkal foglalkozó kurátora.
Korábban
A La Pose Enchantée című alkotás újabb részletét a Norwichi Kastélymúzeum gyűjteményében lévő Magritte-festmények egyike rejtette. A La Pose Enchantée-t 1927-ben állították ki, majd visszakerült Magritte-hoz, öt évvel később pedig nyoma veszett. Az 1967-ben meghalt festőművész pedig magával vitte a sírba a kép titkát.
"A közelmúlt felfedezései alapján szép lassan kezd világossá válni, hogy mi is történt a hiányzó festménnyel" - mondta Giorgia Bottinelli, a múzeum történelmi műtárgyakkal foglalkozó kurátora. Mint hozzátette: "úgy tűnik, hogy Magritte valamiért úgy döntött, négy részre vágja a festményt és négy különböző képet fest a darabokra". A most felfedezett képrészlet, amely a La Pose Enchantée jobb alsó sarka, "több mint nyolcvan évig rejtőzött" a La Condition Humaine című festmény alatt, amelyet 1935-ben készített a művész.
A restaurátor Alice Tavares da Silva egy hamarosan Párizsban megnyíló nagyszabású Magritte-kiállításra készítette elő a La Condition Humaine-t, amikor észrevette, hogy a művésztől szokatlan módon a vászon széle be van festve. A szakember gyanúja tovább nőtt, amikor megtudta, hogy a New York-i Modern Művészeti Múzeum (MoMA) szakembereit ugyanilyen nyom vezette rá a La Pose Enchantée első darabjának megtalálásához 2013-ban. A kép első negyedét az ugyancsak 1935-ből való Le Portrait című alkotás alatt fedezték fel.
A szintén 1935-ös Le Model Rouge című festmény rejtette a másodikként megtalált darabot, amelyre a stockholmi Moderna Museet szakemberei találtak rá. Tavares da Silva gyanúja végül a Cambridge-i Egyetem Hamilton-Kerr Intézetének röntgenvizsgálata nyomán igazolódott be. A La Pose Enchantée-ről mindössze egyetlen fekete-fehér fénykép létezik, de a MoMA már elkészítette az alkotás színes rekonstrukcióját, amelynek további tökéletesítését segíti a most felfedezett képrészlet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 12:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap