Harmadjára harc nélkül foglalta el Szulejmán szultán Buda várát
2023. augusztus 29. 08:20 MTI, Múlt-kor
482 éve, 1541. augusztus 29-én – a mohácsi csata után napra pontosan 15 évvel – foglalta el a török Buda várát. A Magyar Királyság fővárosa majdnem másfél évszázadig maradt kezükön, a Szent Liga seregeinek csak 1686-ban sikerült visszafoglalniuk.
Korábban
Az 1526. augusztus 29-én a török ellen vívott mohácsi csatában elbukott a középkori magyar állam. II. Lajos király menekülés közben vesztette életét, a csatamezőn holtan maradt hét főpap, a főispánok többsége és a magyar főnemesség színe-java.
Nagy Szulejmán szultán szeptember 11-én vonult be a védtelenül maradt Buda várába, és falai között ülte meg a legnagyobb iszlám ünnepet, a kurban bajramot (az arabul íd al-adhá néven ismert áldozati ünnepet). Ezután kevéssé ünnepi napok következtek: Budát és Pestet is kifosztották, majd felgyújtották, a két város három napig égett.
A törökök szeptember végén hazaindultak, és a kortársak nagy meglepetésére helyőrséget nem hagytak hátra. Szulejmán célja ugyanis a hadjárattal nem az ország végleges elfoglalása volt. Buda túlságosan távol esett utánpótlási vonalaitól, megtartása aránytalanul súlyos áldozatokat követelt volna, harci cselekményekre pedig már nem maradt idő.
Az újabb hadjáratok, a végleges hódítás azonban ezután már nem ütközött nehézségekbe: Magyarország déli határvonala megsemmisült, az ország nyitva állt a török seregek előtt.
Székely Bertalan: A mohácsi csata
II. Lajos halála után a magyar rendek előbb Szapolyai Jánost, majd a Habsburg-házi I. Ferdinándot is királlyá választották, kettejük viaskodása a trónért tovább gyengítette az országot. A magára hagyott, védekezésre képtelen Buda 1529. szeptember 8-án rövid ostrom után újból török kézre került, de a szultán néhány héttel később átadta Szapolyai Jánosnak.
A két király 1538-ban Váradon titokban békét kötött, amelynek értelmében Szapolyai halála után a korona Ferdinándra szállt volna. Szapolyainak azonban 1540-ben fia született (a későbbi János Zsigmond erdélyi fejedelem), és János király tíz nappal később bekövetkezett halála után hívei – a Porta jóváhagyásával – a szerződést megszegve a csecsemőt választották királlyá.
Ferdinánd mintegy 30 ezres sereget küldött Buda elfoglalására Wilhelm von Roggendorf vezetésével, aki 1541 májusában vette ostrom alá a várat. Nem sokkal később Szulejmán is megindult Isztambulból, hogy megvédje János Zsigmond érdekeit. A Fráter György vezette védők egészen augusztusig kitartottak, sőt a török előhadak megérkezése után, augusztus közepén kitörtek a várból, és legyőzték Roggendorfot.
A szultán a fősereggel augusztus 26-án érkezett meg a már felszabadított vár alá, amelyet hadai szoros gyűrűbe fogtak, és a környéket feldúlták. Szulejmán úgy döntött, hogy 1526 és 1529 után harmadszor már nem adja ki Budát a kezéből, de bevétele érdekében cselhez folyamodott.
Magához kérette az özvegy Izabella királynét, a csecsemő királyt és annak gyámjait (Fráter Györgyöt és az ország leghatalmasabb főurát, Török Bálintot), számos más főurat és a budai magisztrátust, hogy „megtanácskozza velük Magyarország sorsát”. A meghívottak ugyan gyanakodtak, de a meghívást nem utasíthatták vissza.
Tiziano festménye Szulejmánról 1530 körül
1541. augusztus 29-én, a mohácsi csata 15. évfordulóján díszes menet vonult a török uralkodó sátrához, ahol a szívélyes fogadtatás után a vendégeket asztalhoz ültették. Mindeközben a vár megtekintése ürügyén egyre több janicsár szivárgott be Budára. A kulcsfontosságú pontok elfoglalása után az őrséget levágták vagy megfutamították, és szinte harc nélkül jutottak a vár birtokába.
A szultán, miután jelentették neki Buda bevételét, elbocsátotta a magyar küldöttséget, de Török Bálintot visszatartotta. Őt a szultán magával vitte, és 1550-ben a Konstantinápoly közelében lévő Jedikula (Héttorony) börtönben halt meg.
Budát augusztus 31-én az Oszmán Birodalom részének, vilájet (tartomány) székhelyének nyilvánították. A szultán szeptember 2-án vonult be ünnepélyesen, és a dzsámivá alakított Nagyboldogasszony-templomban (a Mátyás-templomban) hálaadó istentiszteletet tartottak.
Magyarország nem sokkal később három részre szakadt: a török hódoltságra, a Habsburgok uralma alatt álló királyi Magyarországra és az Erdélyi Fejedelemségre. Buda fölött 145 évig lengett a lófarkas lobogó, csak 1686-ban sikerült visszafoglalni a várost.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot tegnap