Erkel Ferenc személyes tárgyai kerültek a gyulai szülőházában működő múzeumba
2021. március 19. 10:29 MTI
Négy, egykor Erkel Ferenc személyes használatában lévő tárgyat adományozott a gyulai Erkel Ferenc Emlékháznak Szőnyi Márta, a zeneszerző ükunokájának, Szőnyi Zoltán zongoraművésznek az özvegye - közölte Somogyváry Ákos, az Erkel Ferenc Társaság elnöke csütörtökön az MTI-vel.
Korábban
A felajánlott tárgyak között van egy 1874-ből származó fényképalbum, amelyet a zeneszerző Hunyadi László című operája bemutatójának 30. évfordulóján, a 200. előadás emlékére kapott a Nemzeti Színháztól.
Erkel karmesteri pálcájának faragott, elefántcsontból készült díszfogantyúja, valamint egy korabeli fénykép Liszt Ferencről, a zeneszerző pálya- és intézményalapító társáról szintén a gyulai múzeumhoz kerül, ahogyan egy névjegykártya is, melyet Liszt adott Erkelnek.
Somogyváry Ákos, Erkel Ferenc szépunokája elmondta, a felajánlás március 15-én érkezett Szőnyi Mártától. Amennyiben a járványhelyzet engedi, június 15-én, Erkel Ferenc halálának és a Himnusz születésének évfordulóján tartanák a hivatalos átadót.
Az Erkel család 1808 és 1841 között lakott a gyulai, Apor téri klasszicista épületben, amely egykor a németgyulai iskolának és tanítói lakásnak is helyet adott.
A múzeum gyűjteményét a zeneszerző testvére, az orvos Erkel Rezső alapozta meg azzal, hogy bátyja két ezüstserlegét és ezüst babérkoszorúját 1896-ban átadta a városnak. Tíz évvel később, 1906-ban Erkel legértékesebb emléktárgya, az aranykoszorú is a múzeumba került.
A zeneszerzőhöz kapcsolódó relikviák tervszerű gyűjtése 1958-ben kezdődött meg, az évtizedek alatt számos dokumentummal és személyes tárggyal bővült a hagyaték.
Az Emlékházat 2011-ben újítottak fel, és jelenleg azon dolgoznak, hogy a kiállítást minél több interaktív okoseszközzel gazdagítsák.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.