Kiadóvá vált Winston Churchill hajdani legénylakása Londonban
2019. augusztus 14. 14:35 MTI
A brit főváros egyik legelőkelőbb kerületében, Mayfairben lévő lakást heti 1500 fontért (524 ezer forint) vagy havi 6200 fontért (2,16 millió forint) lehet kibérelni a környék első számú ingatlanirodájától. A Wetherell tájékoztatása szerint a két hálószobás, bútorozott lakás, amely az ötcsillagos Connaught Hotelre néz, a Mount Streeten, egy szivarbolt felett található. Az üzlet emléket is állít a szivarok iránti rajongásáról ismert politikusnak.
Korábban
Winston Churchill 1900 és 1905 között lakott a Viktória korabeli épület második emeletén lévő lakásban, amelynek bérleti jogát unokafivérétől, Marlborough kilencedik hercegétől vette át. Huszonhat éves korában költözött oda, akkor már nevet szerzett magának katonaként és haditudósítóként.
A 98 négyzetméteres lakásban élt, amikor megkezdődött több mint 60 évig, 1964-ig tartó parlamenti képviselői karrierje. Több liezonja volt ebben az időszakban, mások mellett Pamela Plowden társasági hölggyel, majd Ethel Barrymore amerikai színésznővel, végül Muriel Wilson örökösnővel.
Az épületet Ernest George és Harold Peto tervezte, az idők folyamán azonban átalakításon esett át, csakúgy, mint Churchill egykori lakása. Peter Wetherell, a nevét viselő iroda igazgatója szerint a Mount Street az egyik legkeresettebb Mayfairben: a különleges stílusú terrakotta házak sok érdeklődőt vonzanak, Churchill egykori lakásának bérleti lehetősége pedig egyedülálló.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- 16:53
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap