Pontos látleletet adott Európa helyzetéről Churchill fultoni beszéde
2019. március 5. 12:49
„Sötét idők köszönthetnek ránk újból (…) A Balti-tenger melletti Stettintől az Adriai-tenger melletti Triesztig egy vasfüggöny ereszkedik le a kontinensre” – mondta Winston Churchill volt brit miniszterelnök 1946. március 5-én, a fultoni (USA) Westminster College-ban elhangzó beszédének legtöbbet idézett részében. A politikus igyekezett felhívni hallgatósága figyelmét, hogy amennyiben az angolszász hatalmak nem lépnek fel kellő eréllyel, Európa kommunista uralom alá kerülhet.
Korábban
Bár sokan a hidegháborús korszak kezdetének, és egyben jelképének tartják a beszédet, Churchill csak egy pontos látleletet adott a kontinensen a második világháború befejezése után kialakult helyzetről. A szövetségesek már a Hitler elleni háború utolsó éveiben is geopolitikai érdekeik érvényesítésére koncentráltak, amikor pedig véget ért a világtörténelem legtöbb emberéletet követelő fegyveres konfliktusa, az addig stratégiai megfontolásból óvatos felek nyíltan szembekerültek egymással.
Churchill, Nagy-Britannia második világháború alatti miniszterelnöke akkortájt a konzervatív ellenzék vezéreként tevékenykedett, de az USA-ban magánemberként tett látogatást. A nagy tekintélyű politikus szavára azonban mindenki odafigyelt, így nem csoda, hogy fultoni beszéde villámgyorsan bejárta a világsajtót, és rendkívül heves indulatokat gerjesztett. A szovjet vezetők azonnal háborús uszítással vádolták meg Churchillt, és a felháborodott hangokhoz csatlakoztak – bár nem mindannyian meggyőződésből – a szovjet megszállás alatt lévő országok vezető politikusai is.
A szovjetek és csatlósaik azonban nagyvonalúan átsiklottak afelett, hogy 1946 februárjában, vagyis néhány héttel korábban Sztálin is elmondott egy olyan beszédet, amely a hidegháború jelképes kezdeteként is felfogható. A szovjet diktátor ún. választási beszédében a Vörös Hadsereg erejéről és a szovjet társadalmi rendszer kapitalizmusénál haladóbb jellegéről szónokolt. A több évtizedes küzdelem elkezdődött.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap