Az ír partoknál folyik a küzdelem a Nagy Armada maradványaiért
2015. június 19. 11:41
Az 1588-ban Anglia ellen támadó és a viharoknak, illetve a kis angol hajóknak köszönhetően jelentős vereséget szenvedő spanyol Armada elsüllyedt hajóihoz (főként a La Julianához) tartozó maradványokat hoztak felszínre búvárrégészek Írország nyugati partjainál. Az ágyúk és egyéb hajódeszkák az ígéretek szerint kiállításra fognak kerülni.
Korábban
A nyugati világ szuperhatalmának számító Spanyolország legyőzhetetlennek hitt flottája 1588 nyarán indult Anglia ellen, ám a hazai pálya előnyét élvező, jóval kisebb angol hajók manőverezésének, a gyújtóhajóknak és az időjárás viszontagságainak köszönhetően a fényes flotta hatalmas károkat szenvedett el. A végleges megsemmisülést ugyanakkor sikerült elkerülniük a spanyoloknak, a hirtelen kerekedett délnyugati szél segítségével elmenekülhettek az angol partoktól, s Írország megkerülésével jutottak haza. Kevesen tudják, de a török flotta hadmozdulatai is nagyban hozzájárultak az angol sikerekhez.
A rettenthetetlen spanyol flottához tartozó elsüllyedt hajókról származó leletek időről időre felbukkannak a Brit-szigetek környékén, ám leggyakrabban Írországból érkeznek jelentések újabb maradványokról. Április elején a Múlt-kor is beszámolt egy ágyúgolyóról, amelyet az ír partoknál mosott ki egy vihar. Az elmúlt két év viharos időjárás jelentősen megnövelte a nyugati partoknál, főként a Sligo megyei Streedagh-nál ezen leletek megjelenésének esélyeit, erre a minisztérium, valamint a Nagy Armada leleteinek összegyűjtésével és megőrzésével foglalkozó írországi szervezet, a Grange Armada Development Association is figyelmeztette a helyi közösségeket.
Idén áprilisban víz alatti felmérések indultak, hogy minél több leletet a felszínre tudjanak hozni, valamint hogy az időjárási elemeknek kitett hajódeszkákat és egyéb maradványokat megőrizhessék az utókornak. A víz alatti régészeti egységek munkája eredményeképpen egyre több lelet került felszínre, amelyeket a szakértők szerint minden bizonnyal súlyos károsodás érhette volna egy-egy nagyobb vihar következtében, most az Írországi Nemzeti Múzeumban végzik a konzerválásukat.
Heather Humphreys örökségvédelmi miniszter az egyik kutatóhajón
„Szakértőink úgy vélik, hogy a legtöbb maradvány, amely az ír partoknál ért földet, a spanyol flotta egyik legjelentősebb hajójáról, a közelben 1588-ban zátonyra futott La Julianáról származik. Az Armada hajói közül még további kettő is zátonyra futott a közelben, azonban ezeket egy védő homokréteg fedte be. A La Juliana egyes részei, deszkái, illetve ágyúi azonban előbukkantak a homok alól, így megnövekedett a kockázat” - mondta Heather Humphreys örökségvédelmi miniszter. Hozzátette: időbe fog telni, amíg a víz alatti régészeti egység az összes jelentős, az elemeknek kitett leletet a felszínre hoz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.