Megérdemelték a kitelepítést a németek?
2015. május 20. 15:20 MTI
Elkerülhetetlennek és igazságosnak tartja a csehek többsége a szudétanémetek második világháború utáni kitelepítését Csehszlovákiából. A csehek emiatt nem szándékoznak bocsánatot kérni, és az akkor elkobzott német vagyont sem akarják visszaadni. Ugyanakkor a társadalom többsége elítéli azokat az erőszakos cselekményeket, amelyek a kitelepítést kísérték - derült ki egy országos felmérésből, amelynek eredményét szerdán hozták nyilvánosságra Prágában.
Korábban
Az NMS Market Research ügynökség és a Nemzet Emlékezete (Pamet národa) társaság felméréséből kiderült, hogy a szudétanémetek kitelepítésének témája továbbra is élő a cseh társadalomban. A megkérdezettek kétharmada úgy véli, hogy a 70 éve kitelepített németek továbbra is azon vannak, hogy visszaszerezzék elveszett vagyonukat, és ezzel az igyekezetükkel a jövőben sem hagynak fel.
A felmérésben részt vevők 70 százaléka azt az álláspontot képviseli, hogy a németek háború utáni kitelepítése elkerülhetetlen volt, 61 százalékuk pedig igazságosnak minősítette az akciót. Valamiféle vagyoni kárpótlást az emberek 82 százaléka nem tart szükségesnek, és 60 százalék szerint a kitelepítésekért a cseheknek nem kell bocsánatot kérniük. Ennek ellenére a kitelepítések idején a németek ellen elkövetett erőszakot a csehek 78 százaléka igazságtalannak minősítette.
A Nemzet Emlékezete szerint ma mintegy 40 ezer német él Csehországban. "Nyilvánvaló, hogy a kitelepítés témája továbbra is megosztja a cseh társadalmat. Ugyanakkor felnövőben van az a generáció, amelynek számára a kitelepítés elfogadhatatlan" - mutatott rá Mikulás Kroupa, a Nemzet Emlékezete társaság alapítója.
A második világháború befejezése után a korabeli csehszlovák vezetés a németeket és a magyarokat kollektív módon háborús bűnösnek nyilvánította, elvette állampolgárságukat, megfosztotta őket vagyonuktól, és ki akarta telepíteni az országból. Az 1945 augusztusában Potsdamban lezajlott nagyhatalmi konferencia azonban a csak a mintegy hárommillió német kitelepítését hagyta jóvá, a magyarokét nem.
Ezt követően a korabeli csehszlovák vezetés a mintegy félmilliós szlovákiai magyarságot belső, csehországi kitelepítésekkel, reszlovakizációval, illetve csehszlovák-magyar lakosságcserével kívánta felbomlasztani. Az 1989-es rendszerváltás óta a cseh politika csak a szudétanémetek kérdésével foglalkozik, a magyarokéval nem. Általános cseh vélemény szerint a magyarok háború utáni üldöztetésének kérdése ma, Csehszlovákia felbomlása után Pozsony hatáskörébe tartozik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap