Katarba kerülhet a világ legdrágább műalkotása
2015. február 9. 09:51 MTI
A világ legdrágább műalkotása lett Gauguin Nafea című festménye, amely sajtóértesülések szerint szenzációszámba menő 300 millió dollárért (81 milliárd forintért) cserélt gazdát.
Korábban
Ruedi Staechelin, a Rudolf Staechelin Family Trust részéről csütörtökön erősítette meg, hogy a mester 1892-ben Tahitin festett képét - amelynek teljes címe Nafea faa ipoipo? (Mikor házasodsz meg?) - eladták. A vevő kilétéről és az eladási árról azonban titoktartási kötelezettségére hivatkozva nem közölt részleteket. A nemzetközi sajtó - beleértve a The New York Times, a Basler Zeitung és a Der Standard című lapokat - úgy tudja, hogy a remekmű Katarba kerül. A katari uralkodócsalád vásárolta meg korábban Paul Cézanne Kártyajátékosok című festményét, amelyért akkoriban rekordot jelentő 250 millió dollárt fizetett néhány éve, szintén magántranzakció keretében.
A Nafea a Staechelin-gyűjtemény azon 18 kiemelkedő darabjának egyike, amelyek 2002 óta a bázeli szépművészeti múzeumban láthatók. A kollekciót kezelő alap ugyanakkor felmondta az intézménnyel kötött megállapodást a művek kölcsönadásáról. A Gauguin-festmény csak egy év múlva kerül új gazdája tulajdonába, jelenleg ugyanis a festő munkásságának szentelt nagyszabású vándorkiállításon szerepel, amely Spanyolországban és az Egyesült Államokban is látható lesz.
Az árverési rekordot Francis Bacon triptichonja tartja, ezt 142,4 millió dollárért értékesítettek. A Lucian Freudot ábrázoló alkotásról szintén úgy tudják, hogy al-Majassza bin Hamad ász-Száni, a katari uralkodó lánytestvére vette meg, akit a művészvilág legbefolyásosabb személyiségének tartanak, ő felel a Jean Nouvel francia sztárépítész tervei alapján épülő katari nemzeti múzeum beszerzéseiért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.