Hogyan kampányoltak a római politikusok?

2014. április 9. 12:02 Hegyi W. György

A köztársaság valamelyik magas pozícióját megcélzó arisztokrata a választási kampánya során igyekezett minél több római polgárral találkozni akár Rómában a Forumon, akár a vidéki körzeteket (tribusokat) bejárva. Az ősök hosszú sorával büszkélkedő előkelő szertartásosan kezet rázott az egyszerű polgárral, és a nevén szólította őt. Az ókori embereknek sokkal jobb volt a memóriájuk, mint a miénk, de több ezer nevet és arcot azért ők sem tudtak megjegyezni. A hivatalra pályázó arisztokrata mögött egy rabszolga, úgynevezett nomenclator állt, aki az üdvözlés előtt megsúgta a szükséges nevet. Minden bizonnyal egy politikus több – például körzetenként egy – nomenclatorral dolgozott.


Ennek a szokásnak a „színjáték volta”, a nem létező személyes kapcsolat eljátszása nem csak számunkra, hanem már a kortársak számára is nyilvánvaló volt, beleértve a nevén szólított földművest is. Forrásainkból ugyanakkor úgy tűnik, hogy átlátszósága ellenére fontos eleme volt a politikának. Egy volt azok közül a társadalmi rituálék közül, amelyek hozzájárultak a köztársaság működéséhez. A legjobb példánk erre talán egy i. e. II. századi történet. A híres és előkelő Cornelius nemzetség egyik tagja megrázván egy vidéki polgár munkától érdes kezét megkérdezte: „Vajon a kezeiden szoktál-e járni?” A Forumon elhangzó rossz tréfa hamar elterjedt, és a fiatal arisztokrata nem nyerte el ebben az évben a megpályázott hivatalt. Ez a történet nem egy jelentős eseményhez kapcsolódik, és nem is különösebben humoros, továbbá lehet, hogy meg sem történt. Az ok, ami miatt mégis bekerült a római hagyományba, az a példaértékűsége: annak a rituálénak a fontossága, amelyet ez a nyegle politikus megszegett.

A római köztársaság soha sem volt demokratikus. A nobilitas, a res publicát irányító „nemesség” két tucat nemzetségből állt, amelyek rendkívül sikeresen őrizték meg évszázadokon át a hatalmukat. Az állam irányítóit ugyan a népgyűléseken választották meg, aminek óriási súlya volt az adott politikus karrierjének szempontjából, de csak ennek a szűk elitnek a tagjai indultak a választásokon, ráadásul a rájuk leadott szavazatok eredménye elsősorban a tehetősebb polgárok akaratát tükrözte. Akkor mi szükség volt mégis erre a színjátékra, miért kellett néven szólítva parolázni a kérges tenyerű földművesekkel?

A római állam és az azt irányító elit szinte semmilyen apparátussal nem rendelkezett. Nem volt például rendőrsége, de olyan törvényből sem volt sok, amely szabályozta volna a politika működését. Az állam sokkal inkább szokások és normák mindent átszövő hálója, egy szigorú politikai kultúra, az úgynevezett mos maiorum (az ősök szokása) alapján működött. Éppen ez, a politika szabályainak íratlan volta az egyik tényező, amely a római köztársaság esetében megmagyarázhatja a nyilvános gesztusok különösen nagy szerepét, vagyis a társadalmi rituálék fontosságát. Ezeknek a léte, pontos ismerete és „eljátszása” jelentette és jelenítette meg a politikai kultúrát, végső soron az államot, a res publicát.

A társadalmi rituálék közül különösen fontosak voltak azok, amelyek – egyik funkciójukként – áthidalták azt az óriási szakadékot, amely a hatalmat kizárólagosan birtokló elit és az egyszerű polgárok között húzódott. Ezeknek ugyanakkor meg kellett jeleníteniük a polgárok összességének elvi hatalmát is, amelyet a jól ismert rövidítés második eleme, a populus tükröz: SPQR – Senatus Populusqe Romanus. Innen nézve tehát a népgyűlésnek nem csak az volt a funkciója, hogy megválassza a Fabiusok, Corneliusok, Claudiusok és más családok közül az év két consulát - tehát hogy döntsön az arisztokrácián belüli rendkívül kiélezett küzdelemben -, hanem hogy biztosítsa az államügyekben a „közös ügyekben” való – a többség számára csak szimbolikus – részvételt. Nagyon tanulságos ebből a szempontból Cicerónak, a köztársaság legnagyobb teoretikusának az egyik ötlete. Azokat a kis táblácskákat, amelyeken a szavazatukat titkosan leadták eddig a polgárok, ezután – javasolja az államférfi – mutassák meg a senatoroknak. Vagyis szűnjön meg a szavazás titkossága, de maradjon meg annak a szimbolikus eszköze, a szavazó táblácska.

Hegyi W. György teljes cikke a Múlt-kor történelmi magazin 2014. tavaszi számában található

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. tavaszi száma