Mamutcsontok és rézkori telep egy Nógrád megyei lelőhelyen
2014. augusztus 25. 14:00 MTI
Ritkaságnak számító jégkorszaki mamutleletek és egy késő rézkori település nyomai is előkerültek a Nógrád megyei Szurdokpüspöki közelében zajló régészeti feltárás során, amelyet a 21-es számú főút négysávosra való bővítése miatt végeznek - mondta az ELTE Régészettudományi Intézetének régésze hétfői sajtótájékoztatóján.
Szilágyi Márton hozzátette: a gyapjas mamutok maradványai a humuszréteg eltávolítása közben kerültek elő. A leletek elhelyezkedése, valamint az, hogy a négy lapocka és az összefüggő gerincalap együtt maradt, arra utal: nem természetesen úton kerültek ide.
"Ezek ember által válogatott testrészek, a neolit korszak vadászai helyezhették el itt őket, valószínűleg egy hús tárolására szolgáló gödörben, de végül nem fogyasztották el a zsákmányt. A gyapjas mamutok maradványai legalább 14 ezer évesek, vagy még régebbiek" - mutatott rá.
A szakember kifejtette, hogy a környék kiváló mamutélőhely lehetett, mert Szurdokpüspöki és a szomszédos Jobbágyi közigazgatási területéről is kerültek már elő leletek. A csontok kiemelése közben semmiféle kőeszközt nem találtak. A szénizotópos kormeghatározás, a vékony csiszolatok készítése és más laboratóriumi vizsgálatok további információkkal szolgálnak majd a környezeti körülményekről.
Szilágyi Márton elmondta: véletlen, hogy a gyapjas mamutok maradványai éppen egy rézkori, 5200-5300 éves telep területén kerültek elő. Utóbbi szintén szenzációs lelőhelynek számít: egy 250-300 méter átmérőjű, kör alakú sáncgyűrűt mutat a feltárás, két cölöpszerkezetű építménnyel együtt. Utóbbiak funkciója még nem tisztázott, de talán az erődítés kapui lehettek. Egy ilyen megépítése jelentős társadalmi szervezettség meglétét sejteti.
A feltárást vezető régész hozzátette: különlegesség, hogy a telep legsűrűbben lakott részei a sáncgyűrűn kívül estek, tehát nem csak védelmi céllal épülhetett az erődítés. A feltárás során 10-12 áldozati gödröt is találtak, amelyekben egész szarvasmarhákat helyeztek el. Ez nagy áldozat lehetett, hiszen a közösség ezzel lemondott 200-300 kilónyi hús elfogyasztásáról. Négy olyan nagyméretű tárológödröt is találtak, amelyre emberi koponyát helyeztek.
A sajtótájékoztatón Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta: az út- és vasútépítések előtt kötelező a régészeti feltárás. Az uniós támogatással megvalósuló létesítmények nyomvonalai mentén 2010 óta több mint négymillió négyzetméteres területen voltak ásatások Magyarországon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.