Rejtélyes orvosi esetek
2013. augusztus 7. 13:21
Aki kicsit is különbözik tőlünk, azt kicsúfoljuk, megvetjük, aki pedig nagyon különbözik tőlünk, azt cirkuszban mutogatjuk. A szörnyszülöttek, addig ritkán vagy soha nem látott betegségekben, testi rendellenességekben szenvedők a történelem folyamán általában nem élhettek tisztes életet, kenyerüket magamutogatással keresték, s a vásári mutatványosok és cirkuszok legfőbb látványosságaivá váltak.
Korábban
A Colloredo-ikrek
Az „eredeti” sziámi ikrek, Eng és Csang Bunker – akiknek születési helyéről nevezték el a születési torzulást – 1811-ben látták meg a napvilágot Thaiföldön, a hajdani Sziámon. Az ikreket a mellkasuknál lévő porcszalag kötötte össze. A helyi király a gonosz küldötteinek tekintette az ikerpárt, s el akarta pusztítani őket, ám egy brit kereskedő megmentette életüket. 17 éves koruktól európai és amerikai cirkuszokban léptek fel, majd Észak-Karolinában telepedtek le. Előttük azonban több híres ikerpár is született, akik fényes karriert futottak be. Az egyik legmeghökkentőbb eset a Colloredo-ikreké volt.
Lazarus Colloredo és Joannes Baptista Colloredo Genovában születtek 1617-ben. A testvérpár igen furcsa módon volt összenőve: Lazarus egy életerős, jóképűnek leírt előadóművész volt, ezzel szemben ikertestvére, Joannes (ő Keresztelő Szent János után kapta a nevét) szinte életképtelen volt, bal lába „kilógott” bátyja hasából. (Valószínűleg a mellkasuknál és a gyomruknál lehettek összenőve.) Nem szólt soha semmit, szemét csukva, száját szinte kivétel nélkül nyitva tartotta. Az ikerpárt megvizsgáló koppenhágai anatómus, Thomas Bartholinus szerint, ha valaki megérintette Joannes mellét, megmozdította kezét, ajkait, sőt a fülét is.
Lazarus, hogy megéljenek, testvérét cipelve Európát járta: volt Baselben, Koppenhágában, majd 1642-ben érkezett meg Skóciába, később pedig I. Károly angol királyt is felkereste. Ezt követően keletre ment, német városokban, majd Itáliában és az oszmán törököknél is fellépett.
A kortárs beszámolók Lazarust igen jóképűnek és udvariasnak írták le, azonban kiállásában komoly csorbát ejtett, hogy testéből „kilógott” az öccse. Amikor éppen nem mutogatták magukat, Lazarus betakarta Joannest köpönyegével, hogy feleslegesen ne bámulják meg. Későbbi beszámolók szerint az idősebb testvér megnősült, s egészséges gyermekei születtek. Haláluk pontos ideje nem ismert, ez valószínűleg 1646 után következhetett be.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.