Rejtélyes orvosi esetek
2013. augusztus 7. 13:21
Korábban
A farkasasszony
Az 1834-ben született Julia Pasrana egy hypertrichosis nevű betegségben szenvedett, testét – beleértve az arcát is – sűrű, fekete, egyenes szálú szőr borította. Fülei és orra szokatlanul nagyok voltak, fogai pedig igencsak kuszán álltak. Ez utóbbi állapot egyébként nem a hypertrichosisnak volt köszönhető, hanem egy másik ritka, a Gingival hyperplasia nevű kórnak, ami az ajkainak és az ínyének a megvastagodásáért is felelős. Még maga Charles Darwin is írt róla egyik tanulmányában, megemlítve, hogy egy kitűnő spanyol vérű táncos volt, aki vastag, férfias szakállal rendelkezett, arca pedig egy gorillára emlékeztette a természettudóst.
Pastrana egyébként mexikói születésű volt, s ősei sem európaiak, hanem amerikai őslakosok voltak. A farkasasszonyt, akit egyébként néhol majomembernek vagy női medvének is hívtak, több tudós is megvizsgálta. Néhányuk szerint erőteljesen domináns afrikai származással rendelkezett, mások szerint egy ember és egy orángután leánya volt, néhány anatómus szerint egy új fajt fedeztek fel, a Bostoni Természettudományi Társaság pedig úgy vélte, hogy fehér ember és indiai felmenői lehettek.
Juliát egy Theodore Lent nevű üzletember fedezte fel, s vásárolta meg valószínűleg a leány édesanyjától. Megtanította táncolni, írni, s világkörüli útra vitte, később elvette feleségül, s gyermekük is lett, aki Moszkvában született meg. Az újszülött örökölte anyja ritka betegségét, Pastrana pedig életét vesztette a szülés utáni ötödik napon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.