Ezen a napon: megszületik Marilyn Monroe
2012. június 1. 13:31
1926. június 1-jén, Norma Jean Mortenson néven látta meg a napvilágot korának ünnepelt filmcsillaga, Marilyn Monroe.
Korábban
Marilyn Monroe Norma Jean Mortenson néven látta meg a napvilágot Los Angelesben. Nehéz körülmények között nevelkedett, egy ideig árvaházban is élt. A II. világháború idején hadiüzemben dolgozott, később meztelenül állt modellt. Gyönyörű teste, bájos arca megtette hatását. 1948-ban szerepelt először a felvevőgép előtt, igazán azonban az Aszfaltdzsungel után kezdtek beszélni róla.
Az 1953-ban forgatott Niagara című film jelentette a nagy kiugrást, amelyben nőiessége teljes pompájában ragyogott. Ebben az évben még két főszerepet játszott (Az urak a szőkéket szeretik és a Hogyan menjünk férjez egy milliomoshoz című filmekben), s képe megjelent a Playboy magazin első számában. Noha filmjei nem képviseltek azonos esztétikai minőséget, egy valamiben közösek voltak: igyekeztek maximálisan kiaknázni vonzerejét, s olykor-olykor még drámai színészi alakítás (Kallódó emberek), önfeledt komédiázás (Van, aki forrón szereti) is színezte a jellemrajzát.
Először 16 évesen vezették oltár elé, ez a házasság - egy munkással - négy évig tartott. Később már hírességekhez ment feleségül: 1954-ben Joe DiMaggio baseball játékoshoz, majd 1956-ban Arthur Miller drámaíróhoz. Flörtjeiről legendák keringenek, állítólag Yves Montand, John F. Kennedy elnök és fivére, Robert sem tudott ellenállni csábító szépségének.
1962. augusztus 5-én bekövetkezett halála körülményei mindmáig tisztázatlanok; valószínűleg öngyilkos lett az akkor már zaklatott idegzetű filmcsillag. Kultusza, sőt mítosza az évtizedek során változatlanul ragyog: tudós könyvek és pikáns albumok sorát jelentették meg róla.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap