Harc a Harcom körül
2012. március 19. 15:32
A brit kiadó megfogadta, hogy addig küzd, amíg meg nem másítják a müncheni bíróságnak a Mein Kampf egyes részleteinek publikálására vonatkozó elutasító döntését.
Korábban
Peter McGee januárban folyóiratában (Zeitungszeugen) egy16 oldalas brosúrát tett volna közzé, amely a Hitler börtönévei alatt íródott műből és neves történészek által írt kritikai kommentárokból állt volna össze. A müncheni regionális bíróság viszont a múlt héten úgy döntött, hogy továbbra is érvényben marad az a korábbi bírósági döntés, miszerint McGee nem adhatja ki a vitatott megítélésű művet.
A bíróság ítéletében úgy fogalmazott, hogy a szöveg idézésének joga nem jelent egyet a mű publikálásával. McGee újságírói kérdésre válaszolva elmondta: tiszteletben tartja a bíróság döntését, de küzdeni a fog. A The Unreadable Book (Az olvashatatlan könyv) című különszámmal előrukkoló kiadótulajdonos úgy fogalmazott, hogy nem a szenzációkeltés, sokkal inkább a szöveg demisztifikálása lett volna a célja a publikálással.
Az azonban biztosra vehető, hogy – ellentétben a különszám szokatlanul csendes fogadtatásától – a vita előbb-utóbb elindul, mert 70 évvel a Führer halála után lejár a könyv szerzői jogi védettsége, így 2016. január 1-től mindenki számára elérhetővé válik. A Mein Kampf kiadását egyébként nem tiltják a német törvények, de Bajorország mindeddig elzárkózott az írás közreadásának engedélyezésétől.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap