Gigantikus Nagy Sándor-szobrot állítanak Macedóniában
2011. június 15. 18:08 MTI
Megkezdődött a macedón fővárosban annak a 22 méter magasra nyúló, Nagy Sándort ábrázoló bronzszobornak a felállítása, amely nemcsak belpolitikai vihart kavart, de a szomszédos Görögországban sem aratott sikert.
Korábban
A hatalmas szobor darabjait kedden szállították Szkopjéba, ahol egy kordonnal lezárt területen kezdődött el az összeszerelés. A 12 méteres lovas szoborhoz tízméteres szökőkutas talapzatot készítenek.
Az alkotás ugyan hivatalosan a "Harcos lovon" címet viseli, de vonásai egyértelműen emlékeztetnek az északgörög városban, Pellában született Nagy Sándorra, akinek birodalma 32 esztendős korában bekövetkezett halálára (i.e. 323) a Himalájáig nyúlt. A görögök pedig nem nézik jó szemmel az ókori hősükre formált igényt.
A szobor körüli vita Macedóniában azóta folyik, mióta két éve a konzervatív kormány feje, Nikola Gruevszki bemutatta a tervet. Sokan a nacionalizmus megnyilvánulásának tartják, mások azt hozták fel ellene, hogy a 32 százalékos munkanélküliséggel küzdő országnak nincs szüksége egy ilyen költséges, több mint ötmillió euróba (közel másfél milliárd forintba) kerülő emlékműre. Neves helyi építészek aggodalmuknak adtak hangot, hogy a szobor elrontja a város látképét. A kormány viszont kijelentette, hogy a szobor része a főváros fejlesztésének.
Az emlékmű Valentina Sztevrovszka tervei alapján készült Firenzében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.