Nincs vége a Nagy Sándor-vitának
2009. október 5. 08:23 MTI
Tudományos szempontból Görögországnak van igaza abban a vitában, amely csaknem két évtizede folyik Macedónia és Görögország között az ókori uralkodó, Nagy Sándor "nemzetiségéről" - állítja egy német szakértő.
Korábban
"Nagy Sándor inkább görög volt, és semmi esetre sem elődje a ma élő szláv macedónoknak" - jelentette ki Alfried Wieczorek, a mannheimi Reiss-Engelhorn múzeum igazgatója. Ebben a múzeumban látható szeptember óta a "Nagy Sándor és a világ kinyílása" című kiállítás, amely impozáns képet rajzol az ókor nagy uralkodójáról és a hellenisztikus korról.
"Az ókorban a görögök és a macedónok jól megértették egymást, mivel ugyanazt a nyelvet beszélték" - állította Wieczorek. A legújabb kutatások egyértelműen igazolták, hogy a Nagy Sándor (i.e. 356-323) idején élt macedónok és görögök szoros rokonságban álltak egymással - tette hozzá.
Athén és Szkopje 1991 óta elkeseredett vitát folytat a jugoszláv utódállam hivatalos nevéről. A görög fél nem akarja megengedni, hogy északi szomszédja a Macedónia nevet használja, mert az - történelmi okból - szerinte kizárólag Görögország egyik északi tartományát illeti meg. A kétmilliós ország népességének 28-30 százaléka albán, a többség pedig szláv macedón, akiknek ősei jóval Nagy Sándor halála után, az i.sz. 6. században vándoroltak be a szóban forgó vidékre.
A ma élő macedónok viszont jogot formálnak Nagy Sándor örökségére. Így például állami zászlójukba belevették az ókori uralkodó jelképét, a verginai csillagot, ami az ország nemzetközi kapcsolataiban komoly gondot okozott. Mivel a görög kormányt már az új állam elnevezése is felháborította, a lobogó használata az utolsó cseppnek bizonyult a pohárban. Athén követelte a történelmi jelkép lecserélését, hiszen a mai, szlávok lakta országnak szerinte semmi köze nincs Nagy Sándor ókori Makedóniájához. Engedve a nemzetközi nyomásnak, 1995-ben a szkopjei parlament a ma is használatos lobogót (piros ég előtt fölkelő, aranyszínű nap nyolc sugárral) fogadta el hivatalos zászlónak.
Az újabb keletű macedón lépések közül kiemelhető a szkopjei nemzetközi repülőtér elnevezése Nagy Sándorról, valamint az a terv, amelynek értelmében több millió euróért hatalmas lovas szobrot emelnének a fővárosban az ókori uralkodónak.
A névvita csaknem két évtizede megoldatlan. Nemzetközi szervezetekben (ENSZ, EBESZ, Európa Tanács) Macedónia egy furcsa rövidítéssel szerepel (FYROM = Former Yugoslav Republic of Macedonia, azaz Macedónia Egykori Jugoszláv Köztársaság), mert Görögország nem hajlandó elfogadni a Macedón Köztársaság nevet. Ráadásul akadályozza kicsiny északi szomszédja közeledését az Európai Unióhoz, noha Macedónia már 2005 óta tagjelöltnek számít. Tavaly áprilisban éppen Athén vétója akadályozta meg Macedónia fölvételét a NATO-ba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.