Folytatódik az M43-as nyomvonalának feltárása
2011. április 21. 14:21 MTI
Folytatódik az M43-as autópálya Makó és az országhatár közötti 25 kilométeres szakaszának régészeti feltárása – közölte Balogh Csilla ásatási koordinátor, a Móra Ferenc Múzeum munkatársa Szegeden.
Korábban
Az előzetes felmérés alapján a 387 ezer négyzetméteres terület 58 százaléka „régészetileg érintett”, a Makó és Csanádpalota közötti szakaszon 26 nyilvántartott lelőhely található – mondta a szakember, a Móra Ferenc Múzeum helyzetéről rendezett sajtóbeszélgetésen.
Az autópálya nyomvonalán a régészeti munka tavaly október közepén indult el, és december közepéig elsősorban a lelőhelyek létét igazoló és kiterjedését felmérő próbaásatásokat végeztek – tudatta Balogh Csilla. Az munkát április elején szerették volna folytatni, de a rendkívül csapadékos 2010-es esztendő miatt kialakult magas talajvízszint és a hosszantartó tél miatt csak hétfőn indulhatott újra a munka négy helyszínen. Másik négy területen május első napjaiban kezdenek el dolgozni – mondta a szakember. Tavaly mintegy 30 ezer négyzetmétert sikerült átvizsgálniuk a régészeknek, a teljes munkával a beruházó Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt.-vel kötött szerződés alapján 2012. június 15-ig kell végezni.
Magyar Anna, a múzeumot fenntartó Csongrád Megyei Önkormányzat elnöke közölte, minden feltétel biztosított a bruttó 2 milliárd forintos összköltségű program folytatásához. A fideszes politikus ugyanakkor elismerte, az önkormányzat és a pénteken nyugdíjazott múzeumigazgató Zombori István között vita volt az ásatás finanszírozása kapcsán.
A jogszabályok alapján a régészeti feltárásra kapott összeg 25 százaléka az ásatással kapcsolatos utómunkákra – többek között a leletek restaurálására, rendszerezésére, tárolására, kiállítás rendezésre, könyvkiadásra – fordítható. Az önkormányzat célja, hogy a munkát költséghatékonyan és a lehető legmagasabb színvonalon végezzék el, lehetőleg úgy, hogy maradjon forrás az utómunkákra is – hangsúlyozta az elnök.
A Csongrád Megyei Közgyűlés március 25-i ülésén döntött arról, hogy fegyelmi vétség alapos gyanúja miatt eljárást indít a Móra Ferenc Múzeumnál elvégzett beruházási munkálatok ügyében. A vizsgálatot - amelynek az is feladata, hogy megállapítsa: történt-e kötelezettségszegés - a közgyűlés folytatja le. Magyar Anna közölte, a jogszabályok értelmében a jelenleg is folyó fegyelmi eljárásról nem mondhat részleteket. Az ügyben – amely független Zombori István nyugdíjazásától – a végső döntést két héten belül a közgyűlés hozza meg egy rendkívüli ülésén.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.