Amerika-ellenes tüntetés Teheránban a követségfoglalás évfordulóján
2010. november 4. 16:54 MTI
A teheráni amerikai nagykövetség elfoglalásának 31. évfordulóján, csütörtökön - mint minden évben - több ezer embert megmozgató tüntetést rendeztek az iráni fővárosban.
A főként iskolásokból álló tömeg Halál Amerikára!, Halál Izraelre! jelszavakat skandált, miközben transzparenseiken dicsőítette Ali Hameneit, Irán vallási és politikai vezetőjét, akiért - a feliratok alapján - a demonstrálók akár életüket is készek feláldozni.
Iszlamista diákok 1979. november 4-én megrohamozták az amerikai nagykövetséget, az ott dolgozó diplomatákat túszul ejtették, és 444 napon át tartották őket fogva. Ennek nyomán a két ország között megszakadtak a diplomáciai kapcsolatok. Azóta minden évfordulón tüntetést szerveznek a volt külképviselet épületénél.
Ali Hamenei a tömeg előtt mondott beszédében hangoztatta: a 31 évvel ezelőtti akció jelképe a forradalmi ifjúság bátorságának az Egyesült Államok hatalmával szemben. A "kémfészek" elfoglalása előtt az Egyesült Államok térdre kényszerült - fűzte hozzá.
A szónok az amerikai elnököket bírálva úgy vélte, hogy barátinak tűnő szavaik valójában bársonykesztyűbe bújtatott vasöklöt takarnak, burkoltan utalva ezzel Barack Obama tavalyi üzenetére, amelyben a Fehér Ház jelenlegi lakója javasolta, hogy Washington és Teherán kezdjen új fejezetet kétoldalú kapcsolatainak a történetében.
A 31 évvel ezelőtti szakítás óta tovább romlottak az amerikai-iráni kapcsolatok, különösen Teherán vitatott atomprogramja miatt. Júniusban az ENSZ Biztonsági Tanácsa amerikai nyomásra újabb Irán-ellenes szankciókat fogadott el. Ezt követően az Egyesült Államok és az Európai Unió saját büntetőintézkedésekkel sújtotta az iszlám köztársaság energetikai, bank- és tengeri szállítási szektorát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap