Magyarországra látogatnak az ICOMOS és az UNESCO képviselői
2010. szeptember 10. 15:28 MTI
Magyarországra látogat szeptember 20. és 24. között az ICOMOS és az UNESCO egy-egy szakértője, hogy a tokaji világörökségi helyszín védőzónájába, Szerencs közelébe tervezett szalmatüzelésű erőmű ügyében az érintettekkel konzultáljanak.
Korábban
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) és a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottság Titkársága tájékoztatása szerint a szakértők a magyar kormány meghívásának tesznek eleget. Az ICOMOS, a Műemlékek és Műemléki Együttesek Nemzetközi Tanácsa megbízásából Susan Denyer építész, a szervezet brit nemzeti bizottságának főtitkára érkezik Magyarországra, míg az UNESCO képviseletében Pierre-Marie Tricaud tájépítész, a Francia Tájképszövetség alelnöke vesz részt a misszióban.
A hivatalos, úgynevezett "reaktív monitoring" látogatás célja, hogy a szakértők tanulmányozzák a tokaj-hegyaljai világörökségi helyszín megőrzési állapotát, elsősorban azt: a tervezett szalmatüzelésű erőmű milyen hatással lehet a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire. A vendégek ezzel kapcsolatban konkrét javaslatokat fogalmaznak meg.
Az UNESCO-ICOMOS tanácsadói missziók szokásos eljárásmódja szerint a két szakértő - annak érdekében, hogy minden érintett féllel konzultálva alakíthassa ki független, tárgyszerű állásfoglalását - a helyszín bejárása mellett konzultációkat folytat az illetékes állami szervek képviselőivel, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Vidékfejlesztési Minisztérium, valamint a KÖH vezetőivel és munkatársaival, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat vezetőivel, a világörökségi helyszínen érintett 27 helyhatóság képviselőivel, köztük Szerencs önkormányzati vezetőivel és képviselőivel, a szalmatüzelésű erőmű beruházója, a BHD Zrt. irányítóival, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsával és egyéb borász egyesületek, valamint más érintett szakmai és civil szervezetek képviselőivel.
A szakértők részletes jelentést készítenek missziójukról, amelyről tájékoztatást kap az UNESCO Világörökség Bizottsága és Magyarország. "A tanácsadói misszió eszköz ahhoz, hogy a Világörökség Bizottság dönthessen a helyszín megőrzési állapota kérdésében 2011 júniusában sorra kerülő 35. ülésszakán, másrészt segítségével Magyarország a független nemzetközi szakértők véleménye alapján megteheti a szükséges lépéseket a világörökségi helyszín értékeinek védelme érdekében és erről a 2011 januári megőrzési állapotjelentésében tájékoztathassa a testületet" - olvasható a tájékoztatóban.
A közlemény kitér arra, hogy az UNESCO-ICOMOS missziók szabályainak megfelelően a szakértők munkájuk során nem adhatnak nyilatkozatot a sajtónak, mivel megállapításaikat és jelentésüket először a küldő szervezetek részére kell benyújtaniuk.
A Világörökség Magyar Nemzeti Bizottság Titkársága, miként a korábbi hasonló missziók esetében (2005: Budai alsó rakpart tervezett bővítése; 2007: Belső-Erzsébetvárosi bontások és új építések) megfelelő módon nyilvánosságra hozza majd az UNESCO-ICOMOS misszió jelentését. Erre az eddigi gyakorlat alapján várhatóan 2010 végéig kerülhet sor - zárul a kommüniké.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap