Megújul a pécsi bányamúzeum is
2009. december 9. 18:13 MTI
Egy helyen láthatják az érdeklődők jövő májustól a pécsi Bányatörténeti Múzeum jelenleg különálló két kiállítását.
Korábban
Hargitai János, a Baranya Megyei Önkormányzat közgyűlésének elnöke szerdán, Pécsett tartott sajtótájékoztatón elmondta: mindez úgy lehetséges, hogy 2010 tavaszára felújítják azt a Káptalan utcai épületet, amelynek telkén a ma még csak a földalatti tárlatnak helyet adó pincerendszer található.
Az épületben hat helyiséget kap a Központi Bányászati Múzeum, hogy oda szállítsa át a József Attila utcában látható földfelszíni kiállítás anyagát. A kereszténydemokrata politikus magyarázata szerint ezzel Pécs és a Mecsek bányászati emlékei egy, a turizmus szempontjából frekventáltabb helyre, a pécsi Európa Kulturális Fővárosa program egyik nagyberuházásaként létrejövő "Múzeum utcába" kerülnek.
Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere hangsúlyozta: a gyűjtemény kiemelten fontos a város számára, hiszen a bányászat tette Pécset fejlődő, modern magyar nagyvárossá.
Birchner Erzsébet, a pécsi múzeumot fenntartó Központi Bányászati Múzeum igazgatója utalt rá: az 1981-ben nyílt pécsi Bányatörténeti múzeum összesen mintegy másfélezer emléket őriz a mecseki szén- és uránbányászatról. Nemcsak szerszámokat, ásvány- és kőzetmintákat, technológiai leírásokat, munkaruhákat, hanem egyebek mellett naplókat, könyveket és zászlókat is. Hozzátette, ezek egy része egyedi, csak a baranyai megyeszékhelyen fellelhető tárgy.
A Mecsekben 1753 és 2002 között folyt szén-, az 1950-es évek végétől 1997-ig uránbányászat. Ez alatt volt időszak, amikor a szénbányákban 17 ezren, az uránbányában 8 ezren dolgoztak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.