Halszósztól a római cseresznyékig
2009. június 30. 11:10
A Római vér és a Catilina rejtélye közti időszakot tárgyaló novelláskötetében Steven Saylor igazi ínyencségeket tálal fel: a rövidke történetekben nem csak a garumhamisításról, hanem a római cseresznyék eredetéről is olvashatunk.
Korábban
A közelmúlt legsikeresebb ókori nyomozója tovább dolgozik az Örök Városban: Saylor novelláskötete a művelődéstörténet eleddig kevéssé ismert fejezetei mellett az ókori mindennapokkal is megismerteti az olvasót. A szerző beavat bennünket az ókori Róma mérgezett süteményeinek, illetve a mennyei garumnak receptjébe, és Gordianus, a Nyomozó segítségével megtudhatjuk azt is, hogyan került az első cseresznyefa Rómába.
Egy másik történetben egy harckocsiverseny körüli összeesküvés miatt érkezünk a Circus Maximus-ba, ahonnan csak azért ruccanunk át egy másik arénába, hogy megtudjuk, hányszor halhat meg egy gladiátor? Ez legalább olyan találós kérdés, mint Arkhimédész néhány feladványa (Gordianus a tudós sírjának rejtekhelyét is megtalálja) vagy hogy miért hallgat egy hadvezér a fehér szarvasborjúra.
A szerző regényeinek megszokott színvonalától egyes helyeken sokkal komolyabb és tömörebb elbeszélések élénk képet festenek az egykori mindennapokról: a történészi alapossággal dolgozó, ám mégis szórakoztató történeteket jegyző Saylor a köztársaság bukásának drámai időszakából villant fel feledhetetlen epizódokat. Ezt erősíti a kötet utolsó története is, amely keserédes melankóliával búcsúztat el egy lakomáiról ismert politikust.
Mindez pedig talán előrevetíti Gordianus nyomozásainak végét is, aki bár még tetterősen ered a bűntények nyomába, a köztársaság bukásával, és Augustus közelgő felemelkedésével beköszöntő nyugalmas időszak politikai összeesküvéseinek elmaradása már egy új korszakért és egy új detektívért kiált. Addig viszont reményeink szerint több regényre való intrika és kibogoznivaló rejtély várja az ókori Róma mindennapjai iránt érdeklődőket.
Saylor, Steven: Egy gladiátor csak egyszer hal meg. Ford.: Heinisch Mónika, Agavé Könyvek, Bp., 2008. 238 o. 2680Ft
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.