Kárpótolják a nukleáris kísérletek tesztalanyait
2008. szeptember 9. 13:18
Több száz egykori kanadai katona kaphat kárpótlást, akik az 1960-as évekig több amerikai és brit atomrobbantás helyszínén ott voltak, és ezért sugárfertőzést kaptak - jelentette be a Kanadai Védelmi Minisztérium.
Korábban
Peter MacKay védelmi miniszter szerint a katonák a második világháború befejezése után több kísérletben is részt vettek az Egyesült Államokban, Ausztráliában és csendes-óceáni térségben, amíg 1963-ban alá nem írták az atmoszférikus tesztek betiltásáról is rendelkező atomszerződéseket.
A túlélők legtöbbje igen komoly egészségkárosodással küzd, ugyanis a robbanásokban, vagy a balesetek utáni kárelhárításban sokáig voltak kitéve nukleáris sugárzásnak. A kérdés egyébként sokáig tabunak számított, és elsőként egy 2006-ban elkészített kormányzati tanulmány foglalkozott vele.
Egy tavalyi jelentésben John Clearwater történész 700 egykori katonát azonosított, akik 29 brit és amerikai fegyverkísérletben vettek részt 1946 és 1963 között. A teszteket a nukleáris háborúk lehetséges körülményeihez hasonlóan végezték, azaz sokszor csapatokat vezényeltek a robbantási területre, hogy később azok élettani hatásait vizsgálhassák. Ezen kívül 200 embert ért sugárzás akkor, amikor a Chalk River erőmű balesetei után nyújtottak segítséget.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap