Újra áll az akszúmi obeliszk
2008. szeptember 8. 10:08
Több ezer ember jelenlétében a múlt csütörtökön ünnepélyesen leleplezték régi-új helyén a híres akszúmi obeliszket, amelyet 1937-ben azt követően szállítottak el a megszállók Olaszországba, hogy Mussolini csapatai elfoglalták Etiópiát, és csak bő három éve került vissza a kelet-afrikai országba.
Az obeliszk az i.e. 3. századtól az i.sz. 8. századig virágzott akszúmi civilizáció gazdagságáról tanúskodik. Azóta, hogy az olaszok elvitték, Addisz-Abeba folyamatosan követelte a műemlék visszaszolgáltatását. A 150 tonna súlyú, 24 méter magas, az i.sz. 3. századból származó obeliszket 2005 áprilisában szállították vissza Etiópiába a két ország közötti megegyezés alapján, azóta folytak a munkálatok az eredeti helyen történő felállítására.
Az UNESCO hét etiópiai történelmi emléket minősített a világörökség részévé, köztük az akszúmit sztéléket is. A csütörtöki ünnepség kezdetén olasz és etiópiai zászló borította az ókori műemléket, a lobogókat együtt vonta le Melesz Zenavi etióp miniszterelnök és Alfredo Mantica olasz külügyi államtitkár. Az obeliszket még állványzat veszi körül, amelyet a tervek szerint három hónapon belül lebontanak.
"A jelenlegi olasz kormányt köszönet illeti. Az obeliszk visszatérése gyógyír a múlt sebeire" - jelentette ki a ceremónián Girma Volde Giorgisz, Etiópia elnöke. Az ünnepélyes átadáson hagyományos etiópiai öltözetet viselő, illetve római gladiátornak öltözött gyerekek is felléptek a hagyományos etióp zene hangjaira.
Az akszúmi obeliszk utoljára évszázadokkal azelőtt állt azon a helyen, ahol most újra magasodik, ugyanis egy muzulmán támadás során a 16. században ledöntötték és ekkor három részre tört. Benito Mussolini katonái előbb Nápolyba vitték, majd a "Duce" (a fasiszta Vezér) utasítására a gyarmatügyi minisztérium épülete előtt állították fel. Visszaszállításához 2005-ben az olaszok bontották három részre a régészeti emléket.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap