Turistalátványosság lett a legrégibb amerikai zsinagóga
2007. november 29. 13:00
A Brazília északkeleti tengerpartján fekvő Recifében található az Újvilág legrégibb zsinagógája. Az épület felújítása után évszázadok óta első alkalommal választottak újra rabbit a városban.
Korábban
A zsinagóga a világ legnagyobb katolikus országában mára a zsidó örökség fontos jelképévé vált. Régi térképek segítségével sikerült feltárni a zsinagóga maradványait, köztük az eredeti mikvát (rituális fürdő) is. A helyreállított zsinagógát 2001 decemberében nyitották meg újra. Azóta turisztikai látványossággá vált, levéltárát pedig sok brazil és külföldi történész látogatja. Kutatásaik révén vált ismertté, milyen előkelő szerepet játszottak a zsidók Brazília korai társadalmában.
"Az új ismeretek megcáfolják azt a közkeletű nézetet, hogy a brazil kultúra csupán portugál, őslakos indián és afrikai hagyományokra épülne. Ma már tudjuk, hogy a zsidók fontos szerepet játszottak Btazília kulturális sokszínűségének kialakulásában" - mondta Tania Kaufman, a recifei Zsidó Történeti Levéltár vezetője. Brazíliai és amszterdami történeti források azt bizonyítják, hogy a zsidók segítettek az ország északkeleti részén a cukoripar létrehozásában, az utak, hidak és csatornák építésében. Sokan még a rabszolga-kereskedelembe is beszálltak. 1645-ben a recifei zsidó közössé 1630 tagot számlált. Ugyanennyi volt a virágzó amszterdami zsidó hitközség tagjainak a száma is.
"A zsidók gazdasági fölénye ellen sokan tiltakoztak (katolikusok és protestánsok)" - írta Franz Leonard Schalkwijk, holland történész "Egyház és állam Holland-Brazíliában" című könyvében. Amikor aztán 1654-ben a holland uralom véget ért, a zsidókat elűzték, megölték, vagy bujdosásra kényszerítették. Egy kis csoportnak sikerült a mai New Yorkba hajóznia, ahol megalapították az első észak-amerikai zsidó közösséget, amelynek a Shearith Israel (Izrael maradéka) nevet adták.
A helyreállított zsinagóga és a megélénkült érdeklődés most segíthet megerősíteni a felére csökkent recifei zsidó közösség identitását. 2005-ben Recife állandó rabbit kapott - 1654 óta először. A zsinagóga nemcsak büszkességgel tölti el a zsidókat, hanem egy szélesebb kulturális újjászületés központjává is vált: minden év novemberében zsidó fesztivált tartanak a városban, ami körülbelül 20 ezer turistát vonz. "A zsinagóga a zsidó kultúra újjáéledésének jelképe, ami a közösségünket is felélesztette" - mondta Denys Sznejder, koreográfus, a recifei zsidó néptánccsoport vezetője.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap